Pálca és kard avagy...élet a varázsvilág ölelésében

*Amikor a fiú dühödten elengedi őt, akkor csak felpillant, hatalmas szinte már az érintésére vágyakozó szemekkel, majd azokra, amiket hall, ezek a nagy kerek szemek összeszűkülnek, mint a macska szemei.*
- Egy kérdésem nem volt, hogy miért nem kerestél meg. Egy percig meg nem fordult a fejemben, hogy talán te is meg tudnád tenni. Nem azért, mert nem bíztam benned.
*A srác megszorítja a kezét, ám ő nem szisszen fel. Szinte meg sem érzi. A szemei most azonban düh szikráit lövelik a fiú felé, majd keze pokoli gyorsasággal mozdul, és előkap egy tőrt, markolat Jack felé, a pengéjét szorítja.*
- Ha ennyire gyűlöletes vagyok a szemedben... itt a tőr. Tedd meg. Szabadulj meg tőlem. És ne félj attól, hogy esetleg a Fekete hajúnak baja esne. Neki nem fog. Gyerünk. Tedd meg, ha ennyire gyűlölsz azért, amit meg kellett tennem.
* Sziszegi a srác felé, és vár.*
- Tedd meg... és nyomorult örökkön sóvárgó lidérc leszel egész életedben, aki még annyi boldogságot sem képes átélni, mint amennyit eddig összesen.
* Sziszegi a fiú felé. Szemeiből azonban könnyek gördülnek alá, szinte egyszerre hullanak alá a tenyeréből csordogáló vérrel egyetemben.*
- Pokolba... szerinted én mit akarok? Szerinted én miért ragaszkodom ehhez a testhez? Ha azt hiszed csak a hatalom miatt, hát akkor kötözni való bolond vagy.
* A hangja szinte metsző szélként söpör végig a fiú körül. Majd csak kirobban belőle egy mondat, ami szinte át sem fut az agyán.*
- Igazad van. Akkor kellett volna megölnöd, amikor először láttad meg azt a csillogást a szemembe.*

*Amikor a lány előkapja a tőrt, akkor csak nézi, majd reflexből kapja el, és rántja kia kezéből, ezzel valamennyire megsebezve a lányt, hiszen hirtelen ránt egyet a tőrön, majd azt olyan messzire dobja el, és lök rajta vámpíri erejével, amilyen messzire csak tudja, majd közelebb rántja magához a lányt, egy határozott mozdulattal, és nem törődve annak szavaival halkan mormol valamit, miközben valami különös rúnát rajzol a lány tenyerébe, annak vérével. A seb kéken izzik fel, majd begyógyul.* -Dammit.. Dammit Siqr.. *morogja a lány elé, miközben a behegedő sebére mered, majd a lány arcára, amiből könnyek szöknek elé.* -Miért kínzol ennyire? Mit vétettem ellened? És honnan tudhatom, hogy te érzel-e egyáltalán bármit is irántam? Hiszen lidérc vagy.. régen történt mindez.. de mégis.. mégis megmentettél.. Miért? Miért láncoltál már akkor magadhoz? És a rohadt életbe is már. *érezni, ahogy a síkok mintha felélednének, és a sírok körül is mintha halványan vibrálna valami, ahogy a fiú egyre idegesebb és idegesebb lesz. Mintha a démoni erők ki akarnának törni és a fiú egyszerre több síkot akarna megnyitni. Aztán mindez elhal, és a fiú csak áll, szikrázó, vörös szemekkel, de erőtlenül.* -Szeretlek. Dammit.. I love ya. *néz meredten néhány hosszú pillanatig a lány szemébe, miközben még mindig annak kezét fogja, a heget, ami már el is tűnt.*

*Ahogy a srác elkapja a tőr markolatát, és kirántja a csukott tenyérből, az valóban elég erősen végigvágj a kezét. Ám a nő csak a mozdulat elejét várja. A következő mozdulata szinte reflexszerűen az, hogy a szemeit becsukja, és a fejét hátrahajtja, hogy még egyszerűbb legyen a srácnak célba venni a nyaki verőeret. Ám a penge valahol a távolban koppan egyet, és őt is magához rántja. Jack erős. De ugyan ez elmondható a nőről is, hiszen ő sem egyszerű lényecske. Majd a tenyerébe rajzolt jelekkel behegeszti a sebet. És jön a kínzásra irányuló megjegyzés.*
- Én kínozlak? ÉN Kínozlak?
* Csattannak szinte a szavak. Szinte a szavait sem tudja hirtelen összeszedni. Pedig hányszor elképzelte a jelenetet... hányszor elgondolta a flegma odavágásokat, és az acélos riposztokat. És mi történik most? Azt sem tudja mit mondjon.*
- Én...ne tudom. Egyszerűen... Akkor meg kellett, hogy mentselek... aztán...
*megrázza a fejét mint egy tagadólag. Majd csak mered maga elé.*
- Én...nem láncoltalak. Esküszöm... vagy ha igen, akkor a kérdés kétirányú. Miért nem hagytál nekem nyugtot? Pokolba... egy részem miattad választotta a halhatatlan formát... a pokolba is... szerinted olyan nagy élmény volt testetlen gázszerű lénynek lenni? A Pokolba...és ezerszer is a pokolba.
*A síkok megremegnek kettejük közül. A nő és a hordozójának, valamint Jack dühének hatására a sírok nem hogy vibrálnak de még meg is remegnek.*
- Hogy honnan tudd? Ha ezt neked tudnod kell, akkor sosem fogod tudni. A jó francba is Jack. Szerinted milyen érzés volt beléd vágni azt a kardot? Legalább annyira szörnynek éreztem magam, mint a lány. Legalább annyira kötélrevalónak. Nem érdekelnek a többiek.
*Közli már már elcsukló hangon, majd valahogy megembereli magát, és felpillant a srácra. Az ezüstös szemeket mostmár egy az egyben könnyek mattítják.*
- Én is. Én is.
* Súgja kissé "összeomlás" határán.*

*Csak remegnek és zúgnak a síkok, mint mindig, amikor Jack érzelmeiről van szó, már ha lehet erről egyáltalán így beszélni. Mert a fiú nem igen tudja mik is azok az érzelmek, nem tudja kezelni, nem tudja, hogyan kell szeretni. Csak azt tudja, hogy vele is megtörténik, mert valamiért meg kell történnei. Hogy képtelen kiverni a másik arcát, tekintetét magából, és ezért mindennél jobban gyűlöli. De hogy kit? Magát, vagy a másikat? Ez az a pont, ahol semmit sem tud. Ahol egyedül marad, ahol egyszerű kis kölyök lesz belőle, és ahol megszűnik minden, és ahol minden erő elhagyja. Erős, hát persze. Tele van képességekkel. Mire megy vele? Ha csak egy napig is lehetne az a kisgyerek, aki régen volt, 11 évesen, egy cuki, tappancsos ocelottal, és újra kezdhetne mindent, talán mindent máshogy csinálna. Talán mindent így. De képtelen kitörölni azt a rengeteg sok évet. Képtelen visszahozni mindazt, amit elvesztett, amit feláldozott. És amennyire bele van törődve mindebbe, talán már nem is akarja. Csak ül a saját romjain, áll szemben a lánnyal, és érzi, hogy csak hideg szobor, amit biszerget bentről valami, de nem engedi, hogy azt tegye, amit akar, hogy az lehessen ami, mert az álmai, ha voltak, eltűntek. Az akarata, ha volt, megszilárdult és gépiessé vált. A lehetőségek elszivárogtak, és minden, de minden oda lett belőle. Csak azt tudja, hogy most itt áll, hogy vámpír, hgy újra kéne kezdenie mindent, és, hogy úgy kéne mindezt tennie, ahogy neki kedve tartja. Csak el kéne indulni. De mindannyian tudjuk, hogy az első lépés a legnehezebb.* -Köszönöm. *súgja végül halkan, lenézve a lányra.* -Köszönöm, hogy megmentettél. Hogy feláldoztad magad. És azt is.. hogy visszajöttél. *hangja szinte elhal a temetőben, de talán nincs is többre szükség. A lány pontosan jól hallhatja.*

*Ahogy a Fiú elsuttogja a köszönömöt, a sok-sok éves lidércben valami elroppan. Valami ami eddig is nagyon ingott... és most véglegesen összedől. A térdei nem tartják meg tovább. Szinte önálló életre kelnek, és minden erő elhagyja őket. Összecsuklik, az üszkös, szénfekete porba, és kitör belőle a zokogás. A mindig erős acélos akarat, mintha most sehol nem lenne. Csak zokog, kezeivel takarva el arcait.*
- Ne haragudj... csak... új kezdetet akartam...a kezedbe adni. Tudom...tudom, hogy nem így...kellett volna...
* Zokogja. Hogy mire gondol? Arra a végzetes estére, amikor lezárta Jack halandó életét, és otthagyta a barlangban a társasággal. Egyszerűen nem bír uralkodni a benne kavargó feszültséggel. Hiszen, hogy testet kapott, mostmár nem csak a lelke mélyén kavarognak az érzelmek. Megrázza fejét, így a hosszú sötét haj jobbra-balra reppen.
Valamennyi úgytűnik ragadt rá a gazdatest instabilitásából. Eddig nem állt szándékában összeomlani.*
- csak... azt akartam... hogy végre teljes életet élhess. Nem akartam, hogy szenvedj... de talán...így még jobban... még jobban összekuszáltam mindent.
* Közli lassan elhaló zokogással. Lassan-lassan csillapodik a zokogás, de nem áll fel, és nem pillant fel. Hogy szereti e a fiút? Igen. Hogy mennyire? Nos azt láthatta a fiú, ha nem vak. felajánlotta neki azt is, hogy ha neki úgy jobb, akkor végezzen vele.*
- Sajnálom.
* Súgja nagyon halkan. Majd felpillant nagyon remegő szemekkel. Sosem gondolta volna, hogy ez a "kölyök" ilyen érzelmeket vált ki belőle. Vagy talán csak a választott test belső feszültsége csap most át rajta? Fene tudja.*

*Csak áll a lány felett, amikor az lehanyatlik a földre, és a térdeire zuhan. Igaza van, és van abban valami, amit mond. Egy új, egy másfajta élet. Meghalt az egyiknek miért ne élhetne a másiknak? Miért ne lehetne olyan, amilyen lenni akar? Miért ne lehetne egy kicsit is más..? Nem az a mindig merev fiú, hanem az a vad, tipikus rosszfiú, ami mindig is lenni akart? És végül arra jut el, gyors egymás utánban, hogy miért is ne lehetne? Lehet is. Lehajol a lányhoz, leguggol elé, és úgy néz, finoman félretolva az arcába hulló haját.* -Héj, kislány.. *súgja halkan, de hűvösen, miközben megpróbál a lány szemeibe nézni.* -Nincs mit sajnálnod. Neked így jött össze. És tudod mit? *emeli fel másik kezével a lány arcát, végigsimítva annak állán.* -Én nagyon hálás vagyok ezért. Ideje élnem is egy kicsit.. *arcán halovány félmosoly játszik, olyan, ami még éppen nem torz az ábrázatán.* -Velem tartasz? *kérdezi, miközben kezet nyújt a lánynak, és lassan feláll. Ha a lány igent mond, akkor finoman felhúzza, és megtartja, nehogy esetleg elessen, vagy a térdei megint elhagyják.*

*Ahogy a fiú lehajol hozzá, és eltoljaa haját kicsit összerezzen. Hogy miért? Maga sem tudja. Talán egy esetleges pofontól tartva, ami valljuk meg halhatatlan lét ide, vagy oda, az ő nyakát is megroppantaná nem kis mértékben. Azonban ez elmarad, és helyette sokkal inkább kedves szavak fogadják. Hűvös, Jackes, de kedves szavak. Majd mikor felhúzza az állát, a lány csak halkan nézi a srácot, majd amikor az az új életről beszél, csak biccent.*
- Veled tartok. Persze, hogy veled. Bolond lennék nem veled tartani...
*Közli halkan, majd lassan feláll, ahogy a fiú húzza. Majd amikor az megtartja, csak elmosolyodik haloványan. A szemei alatt kissé már elfolyt a festék de ez talán csak még egy fokkal csinosabb, és talán szebbé varázsolja. Vagyis... sokkal inkább... vonzóbbá. Majd amikor a srácra pillant a halovány mosoly kicsit erősödik, és hozzábújik a fiúhoz.*
- Örülök... hogy végül így döntöttél.
* Közli halkan. Határozottan halkan, de a sírok között a lassú szélben így is érthető. A hűvös egyik "gyereken" sem látszik meg, és egyáltalán nem fáznak. Sőt... most talán még más is tüzeli őket. Jacket talán még több minden. Talán még mindig van benne egy pár vonásnyi gyűlölet azért, ami történt... de az most mindegy. A lány lassan átöleli a fiút.*
- Mint már mondtam... Szeretlek.
*Súgja halkan. Nem kezdeményez csókot. Azt nem. Ő nem. Ha a fiú akarja, majd megteszi. Hogy ő miért nem? Talán még tart egy kicsit a dologtól.*
- Veled megyek. És... megígérem... nem hagylak többet elesni. Az lehetsz aki szeretnél. Nem engedem, hogy mások szabják meg.*

*Valahol London mélyén már kora estére jár az idő. Az alkonyat rózsaszín-vörös fellegei kúsznak végig a halovány sárgás égen. A régi épületekkel körbeölelt parkban ami már üres, egy hiéna és egy fekete macska ugrándozik önfeledten. A macska smaragdzöld szemei villognak az alkony fényében, ahogy átugrik a nálánál jóval nagyobb kutyaféle felett. Majd a hiéna ugrik a macska felett, majd viszont. Nem sokkal ezután feltűnik még egy fekete macska, ám ennek vörösek a szemei, és itt-ott hiányzik róla a bőr, a hús így kilátszik a mostanra hófehérré kopott csont. Majd az is nekifut, és ugrik a másik két állat felett. A hiéna felmordul.*
- Jó játék ez. Marhára élvezem. Jó ismét itt lenni. Rég jártunk már itt. Jó megint ezt a levegőt is megízlelni... bár... kicsit hiányzik a másik dimenzió. Valahogy... sokkal szebb ott minden.
* Választ nem kap. Csak annyit, hogy a teljes egész, zöld szemű macska fejjel beleszáll az oldalába, mire a hiéna utána kap. Persze hiába. És itt veszi kezdetét egy marha nagy fogócska, és harci játék.*

-Nem bírom megérteni ezeket a marhákat.
*Hallatszik egy halk "panaszkodás", miközben hosszú szőke haját hátracsapja a parkon áthaladó leányzó. A mellette lévő daimon morog valamit, de különösebben nem figyelnek egymásra. Magassarkú koppanásai egyenletesen hallatszódnak a csendes parkban, ahol most nincs valami sok ember. Sőt kifejezetten üresnek mondható... Lassan sétál nem siet sehova se, egészen el is merül a gondolataiba. Ruházatát tekintve egy szép csipkés harisnya, egy magassarkú és egy szép kis fekete ruhácska van a lányon, ezt pedig egy szövet kabát fedi ami nincsen össze gombolva. Mert hát miért is lenne... Nincs annyira hideg, és még az eső sem esik. Kivételesek alkalmak egyike, ugyebár... A daimon egyszer csak felkapja a fejét, majd jó mélyen a levegőbe szagol, aztán a gazdájára pillant, aki kérdően pislog rá hatalmas zöld szemeivel.*
- Ez... *Morogja bele a levegőbe, mindenesetre a lány megáll és csak körbe les, majd megy tovább. Vagyis menne tovább ha a fossza is menne, mert ugye nyolc méter az bizony nyolc méter....*

*A nyolc méter csak ugyan nyolc méter. Ám érdekes módon a fekete macska már jóval túl van azon a bizonyos számon. A sétáló lány előtt elhúz egy macska, majd egy hiéna, ami majd le dönti a lábáról Susant. Aztán nem sokkal lemaradva a harmadik állat, ami szintén egy fekete macska. Alapvetően nem lenne ez furcsa... ha a hiéna egy német juhász lenne... Vagy egy rottweiler, vagy bármi egyéb kutya. De nem. Ez bizony minden kétséget kizárólag egy foltos hiéna. A fosszát is épp hogy le nem tiporják a kergetőzés közben. Azonban nem tűnik úgy, mintha észrevennék a párost a játék közepette.
Az utolsó macska ugyan megáll az úton, és vörös túlvilági szemeivel fürkészi őket egy kicsit. Tisztán megállapítható, hogy az is egy mágikus lény. Mégpedig egy zombi macska. Azonban a másik kettő... nos... furcsa páros. A hiéna fel-fel mordul, és bizony emberi hang hagyja el a száját. Ám a macska egy szót nem szól, de még csak nem is nyávog. Néha egy fára ugrik fel, és onnan reppen a hiéna hátára, majd csak sprintben ismét át a kőúton, fel egy fa törzsére félig, és onnan rugaszkodik tovább határozottan macskától szokatlan módon. De nem szól, és még csak jele sincs, hogy bármit is látna a játékon, és a hiénán kívül.
Ahogy a fossza előtt elrohan a macska, annyi tűnhet fel, hogy ismeretlen, ázott avar, és ősz illat lengi körül. Vagy inkább az elmúlás, és az ázott föld szaga? Valahol talán a kettő között.*

*A lány reflexszerűen fordul a macska után, aztán egy hiéna majdnem feldönti, mire a szőke hölgyemény enyhén szólva meglepődik, köpni nyelni nem tud annyira megdöbben és csak áll, mint fa..öö... szóval áll. Nos, valóban az úgy még korrekt is lenne, ha egy kutya kergetné a macskát, mert hát nincs is abban semmi rossz, de hogy egy hiéna, ez így már egy picikét húzós... Mivel London utcáin nem annyira, sőt egyáltalán nem elterjedt dolog, hogy egy hiéna rohangásszon a park kellős közepén. Mindenesetre hiába kezd tavaszodni meg jó idő lenni, bizony még mindig elég hamar sötétedik. A fossza egyébként könnyedén félre ugrik, azért mégiscsak van benne valami ragadozó-vadállat vér, viszont a gazdája már nem annyira, kicsit talán még meg is inog, de az talán betudható annak, hogy meglepődött. Zöld szemei a zombi macska felé terelődnek, mire nyel egyet. No, nem azért mert fél tőle vagy bármi ilyesmi, egyszerűen csak... Furcsa érzés fogja el.*
-Schrödi..di.. *Motyogja halkan, majd vesz egy hatalmas levegőt és megindul a cica felé. Lassan, közelít felé, max elfut a macska hát akkor ez van. Nem szól most a daimonhoz, még gondolatban sem, az csak szaglászik bele a levegőbe. A szőkeség, ha a macska nem megy el, akkor lehajol hozzá és megpróbálja megsimogatni. Ezután felegyenesedik, majd arra az irányba pislant amerre a hiéna és a macska páros feltehetőleg lehet.*
-Hahóó... *Szól hangosan, aztán csak tipeg-topog egy helyben, majd megáll mint a cövek és nem mozdul.*

A zombi macska, Született Schrödinger álldogál a park kavicsos útján, és csak bámulja a lányt, és a fosszát. Amikor az megindul felé, nem fut el. Viszont amikor lehajol, és meg akarja simogatni, akkor kihátrál a kéz alól. Azonban ismét csak pár lépésre a lánytól állapodik meg. A macska-hiéna páros a park valamelyik bozótos részén lehet, mert ott zörögnek veszettül a levelek, valamint törnek az ágak a hangok alapján. Majd a "hahó-ra" a hiéna kidugja a fejét, és elősétál. A hátán a fekete zöldszemű macskával, aki szépen egyensúlyozik az imbolygó hiénán. Ahogy az út közelébe érnek, férfi hang szólal. Ugyan kié lenne, ha nem a hiénáé.
- Nocsak. Csak nem Miss Watson?
* Kérdi komolyan, majd a macska csak leugrik a hátáról. Ugrás közben a teste megnyúlik. Bundája visszahúzódik, a fején azonban a két fül között nyúlni kezd a szőr, míg egy éjfekete hosszú hajzuhataggá nem áll össze. Jobb, és bal oldalon elől egy erős vörös hajtincs lóg előre. Ha Susan emlékszik Estellára, akkor totálisan be tudja határolni, hogy ugyan ott van a két tincs. Csak színben más. Estellának ősz, ám ez vörös. A szemek ugyan olyan villogó zöldek. A testét egy kék farmer, egy fekete pulóver takarja, aminek a kapucnija most is hátra van vetve. Bal oldalán pengével felfelé az árnyszirom. Lábán acélbetétes bakancs. A macska fülek is lassan eltűnnek. Kezein a holdfény mattul csillog a körmökön. Félhosszú, hegyes, acélosan csillogó köröm mind a tíz. A lányt körbelengő síri, tömény sötét aura talán kissé nyomasztó lehet. Valamint a belőle áradó illat... az avar, az ősz, az elmúlás illata.*
- Jééééé.
* Jegyzi meg csodálkozó hangon, kezeit csípőre téve, fejét félrebiccentve.*

*Kitérnek a keze alól, mire fel egyenesedik és úgy néz a macskára, igazából nem is a macskát nézi mert teljesen elhomályosodik a tekintete. Bambul és gondolkodik, aztán egy ismerős hang rántja vissza jelenbe, mire megrázza a fejét és tekintetét a közeledő párosra veti. A kérdésre egy halovány mosoly szalad át az arcán, majd halkan válaszol.*
- De igen... *Feleli röviden, majd szemmel kíséri, ahogy a macska egy lánnyá változik. Tekintetét végighordozza a a másikon, nem mond semmit, csak megnézi a lányt, de úgy mintha legalábbis a nőkhöz vonzódna.*
- Hát szia. *Mondja a leányzó, miközben odalépdel a másikhoz, mikor közel ér a lányhoz akkor mosoly jelenik meg az arcán és megöleli. Szemeit lehunyja és úgy szívja magába a másik illatát.*
- I miss you. *Motyogja halkan, édesen majd kicsit eltolja magától a másikat és könnybe lábadt szemekkel nézi meg újra a fekete hajú leányzót.*
- Hogy kerülsz Te ide, és... mi van veled? *Kérdezi aztán kezeit a szája elé kapja és az ég felé néz.*
-Ezt nem hiszem el... *Mondja a lány, majd sűrűn pislogni kezd, azért mégsem akarja elsírni magát. Bár a másik tudja róla, hogy mindig is egy érzékeny teremtés volt. Darwin is üdvözli a hiénát megböködi az orrával, úgy ahogy régen szokta.*
-Ugyanolyan szép vagy mint voltál. *Csúszik ki a szőkeség ajkain, miközben a másikra néz.*

*Ahogy a lány végig néz rajta, a feje ugyan abban a félrebiccentett tartásban marad. Majd amikor odalép, és megöleli, visszaölel ugyan, ám mégis valahogy más a dolog. Nem mintha hiányozna belőle az érzelmek, de valahogy... változott a dolog a pár év alatt. Ahogy eltolja magától kicsit Susan, érdeklődő smaragd szempárral találkozhat. Ám mást is láthat. Változást rengeteg változást. Mintha éveket öregedett volna a lány. Sokkal többet mint ami itt eltelt a viszont nem látás óta. Mintha tíz éveket is idősödött volna lélekben.*
- De igen. Én vagyok. Talán hihetetlen. De én.
* Majd a kérdésre, hogy mi van vele, csak megvonja a vállát.*
- Nos... élek. Egy másik világban, egy másik dimenzióban, de élek.
* Pár pillanatra hátat fordít a lánynak, majd a lassan feljövő holdra pillant. A homlokához, majd az ajkaihoz emeli a kezét, és utána a hold felé nyúl. Köszön a Holdnak.*
- Amikor a második halálom eljött, otthagytam az iskolát. Ezt te is tudod még. Köszönés, és szó nélkül léptem át a Lelkek kapuján.
*Hogy a hangjában csendül e megbánás? Egy szemernyi sem.*
- Hónapokig bolyongtam az ismeretlen világban, dzsungeleken, és sivatagon át. Végül egy másik iskolába jutottam. Ott találkoztam pár ismerős arccal. Ám ők nem mindig voltak ott. Később már értettem a dolgot. Egy álomvilág volt az a számukra. Ám nekem onnantól az lett a valóság.
*Megfordul a lány felé. A szemei mélyén valami furcsa fény csillan, ahogy elmosolyodik.*
- Most anyámat jöttem meglátogatni. Csak előtte elugrottam ide... Londonba... kíváncsi voltam van e valami változás az angol politikában...
* Jegyzi meg mint egy utalva egy másik diáktársukra.*
- Odaát találkoztam Estellával is... és... végre valahára olyan valaki van...lett mellettem, aki mellett teljesnek érzem magam, és nem árul el.
* Jegyzi meg komolyabb hangon, majd ismét végig pillant a lányon.*
- De látom az idő veled is kegyes volt. Nem sokat változtál... szép vagy. Mi újság...Itthon?
*Az itthon szót elég furcsa hangszínben teszi fel. De egy biztos. A szemében ülő évekre nem adta még meg a magyarázatot.*

*Egy biztos a szöszkének nagyon hiányzott a másik lány, hiszen még is csak a barátnője és... ha úgy vesszük akkor... A Nezabarból nem sok emberrel tartotta meg a kapcsolatot, főleg, hogy lelépett és átment a Durmstrangba... Noha, ott is népszerű volt meg minden azért... Azok a kapcsolatok inkább csak felszínes dolgok voltak. Egy pillanat erejéig úgy érzi, mintha a múltba csöppenne vissza, de aztán megérzi a másikban lévő fura változást, ami természetesen nem feltétlenül rossz. De a múltbeli érzete egy pillanat alatt megszűnik. Miközben a másik beszélni kezd int neki, hogy üljenek le a nem is olyan messze lévő padra. Hallgatja a szavait és egyszerűen nem tud szóhoz jutni. Aztán a lány a Hold felé néz és csinál valamit, mire Susan félrebiccenti a fejecskéjét. Nem kérdezi, hogy mi volt ez, egyszerűen csak elfogadja és kész. Észreveszi, hogy Jana hangjában nincs megbánás, mire megszólal.*
-Írhattál volna egy levelet. Halálra aggódtam magam. *Motyogja a hölgyike, egyáltalán nem megrovó vagy bántó hangsúlyban csak olyan kis félénk formában. Mindenesetre amikor a másik azt mondja, hogy ideugrott Londonba szemöldöke a magasba szalad.*
-És meg se látogattál volna? *Kérdezi miközben egy picit eltátja az ajkait. Az angol politikára csak vállat von veszi a célzást, ő ebből kimarad. A keze benne van egy két nem legális dologban, aztán kész. Aztán Jana következő mondatára csak elmosolyodik, és szépen pislog rá a lányra.*
- Mármint...? *Kérdezi mosolyogva, ám ez a mosoly egy kicsit zavart, mármint úgy tűnik, mintha a lány egy kicsit zavarba jött volna. Keze a másikéra siklik, megcirógatja majd Marijana következő szavaira csak felnevet.*
- Kegyes... Hát... Valóban. Tényleg nem változtam sokat. *Mondja azzal a tipikus Susanos mosollyal, ám Darwin viszont közbeszól.*
- Csak még nagyobb kurva lettél.
- Nem mindenki számára. *Feleli kurtán a daimonnak, majd újra Janára néz. Annak kérdésre megvonja a vállát, majd azért válaszol is valamit.*
- Miután elmentél nem sokkal én is leléptem, apu szerint a Neza túl... szóval átmentem a Durmstrangba utána pedig London és New York között ingáztam, volt pár dolog amit el kellett intéznem. A Durmstrangba legalább normális oktatás folyik... Na szóval most pedig megint itt vagyok, már egy jó ideje. Jobb életet nem is kívánhatnék magamnak. De... azért a legjobb barátnőm még is csak hiányzott. *Meséli el dióhéjban, azokat a dolgokat amik vele történtek, az utolsó mondatnál pedig egy lágy mosolyka kúszik végig szép vonású arcán.*
- Viszont... Velem ellentétben, Te változtál... Mi ez az új fajta dolog amit Te csinálsz? És... Tudod, hogy szeretlek csak nem is tudom, fura, hogy régen mindent tudtam rólad most pedig nem. Be kéne pótolni valahogy. *Mondja a lány, miközben vérvörös körmeire pillant, mintha az olyan érdekes lenne...*

*Ahogy Susan közli, hogy írhatott volna, csak felnevet.*
- Igen ez igaz. De a levél nem ért volna ide. Elvégre ki az aki téren és időn át el tudja juttatni a levelet? Mert én passzolok. Talán a "Nezabar hatalmas tanárai, és még hatalmasabb diájkai" képesek lennének ilyesféle bravúrra. Azonban én csak egy egyszerű nekromanta vagyok.
- Ja... "csak egy nekromanta".
*Jegyzi meg Lagmar epésen, mire Jana csak a fülét kezdi el húzgálni ábrándosan mint annak idején is. Ábrándosan... na igen. A mozdulat ábrándos. Ám a lány szemei igen is éberen, és készen csillognak.*
- Meglátogatni... Az ég tudja annyi idő után ki hova sodródott. Se névjegyzékem nincs, hogy ki merre lakott, sem ingerenciá, hogy esetlegesen kiderítsem ki hova költözött.
* Mondja a lány komolyan, majd amikor a másik int neki, hogy üljenek le valahol, akkor az egyik padhoz sétál, és a támlára ül fel. Körmeit végig húzza a kő díszeken, mire az szikrákat vet, fémes hang kíséretében. Ezután csak lefújja a kőport az acél karmokról.*
- Dumstrang. Hát... a híre elég... sötét. De azt hiszem... továbbra is kiscserkészek... legalábbis ahhoz ami amott volt. Akárhogyan is.. egy dologra megtanítottak ott. Túlélni. Bári áron. Én pláne megtanultam ezt.
* Utal arra, hogy bizony az utolsó alkalommal Jackék vére az ő kezén száradt. És ezt azóta sem bánta meg. Legalábbis nem a teljes csapat likvidálását.*
- Kurva... chhh...
*Ciccen fel Jana.*
- Miért Darwin? Estella mellett van még egy pasim is... igaz Estellával közösen birtokoljuk. Lény...vagyis... sokkal inkább... angyalokra vadászik odaát.
*Jegyzi meg komolyan, majd csak a visszakérdésre hogy mármint, felvonja a szemöldökét.*
- Mármint... hogy ki a párom? Nos... ha azt kérded, ki az aki tartja bennem a lelket, és rajongásom totális tárgyát képzi, akkor azt kell mondjam, hogy az akibe már a Nezabarban is olthatatlan szerelmet tápláltam... és aki viszonozta is ezt. Estella Grimaldi. Ha mondd valamit a név. Ha nem, akkor csak annyit kell róla tudni, hogy egy némacsndes, és mindenkivel arrogáns nekromanta lány.
* Mondja komolyan. Majd arra, hogy változott, csak bólint.*
- Változtam. Átértékeltem a helyzeteket, és a régi dolgokat. Rájöttem, hogy nem folytathatom ugyan úgy, mint akkor. Más lettem. A céljaim... nos... sokfélék. Változatosak, és változóak. Már nem táplálok olyan... világmeghódító dolgokat mint régen. Már nem akarok én lenni a világ közepe, és a legdögösebb, legjobb nő. Pusztán túlélni, élni, és megélni a mindennapokat azokkal akiket szeretek. És azt csinálni amit szeretek. A sötétmágiát, és a harcművészeteket.
*Magyarázza komolyan.*
- Oda át rengeteg mindennel találkoztam, ami kellett ezek felismeréséhez.

*A másik felnevet, mire ő is megereszt egy kisebbfajta mosolyt. Jogos a dolog, elég nehezen lehetett volna megoldani.*
-Az egyszerűnek semmiképpen sem neveznélek. *Feleli mosollyal az ajkain, aztán elnéz a sötétbe boruló parkra, és hallgatja a másik szavait, aztán megvonja a vállait és válaszol.*
-Lehet, hogy kiscserkészek, de... ott legalább egyik diákkal sem kivételeznek. Szerintem mindenkinek ugyanúgy meg kell adni a lehetőséget, aztán, hogy ki hogy él vele az már egészen más kérdés. *Fejti a ki a véleményét a hölgyike, majd arra, hogy Estella mellett van egy pasija nem szól semmit, csak elmosolyodik...*
-Az ilyen hármas dolgokat értékelem. *Jegyzi meg halkan, aztán Estellára terelődik a szó, mire a szöszke csak bólint egyet.*
-Igen-igen emlékszem rá. Mindenesetre örömmel tölt el, ha boldogok vagytok. *Mondja egy picike mosolykával az arcán. Aztán arra, hogy megváltozott Jana, nos a másik szavai hallatán, csak elkomolyodik az arca és úgy figyel rá. Nem szakítja közbe, csak nézi és elraktározza a hallottakat. De hát a változás egy természetes dolog, meg aztán az ember amúgy sem tud tenni ellene semmit. Még ha akar akkor sem. Vannak olyan dolgok amelyek után egyszerűen muszáj változni, amelyek után már képtelen ugyanolyannak látni a világot mint előtte. Megváltoznak az érzései, más lesz a nézőpontja stb...stb... Miután a másik abbahagyta egy pár pillanat erejéig nem is szól semmit.*
-Mesélj még... Miket csinálsz? Milyen az a világ? *Kérdezi meg a lány érdeklődve, hiszen olyan rég nem találkoztak már.*
-Arianával sem találkoztál, vagy a többiekkel? Nincs kedved beülni valahova? Tudok egy jó hotelt a környéken, van nekik egy kávézó részük is, és még csak messze sincsen. *Kérdezi meg a lány a többiek alatt meg hát... Jana úgyis tudja, hogy kikre gondol, közben azt is felajánlja, hogy beülhetnének valahova. Mindenesetre, ha Marijana beleegyezik akkor feláll és lassú léptekkel el is indul a másikkal, ha nem akkor meg ott maradnak.*

*Hogy kikkel találkozott ideát, vagy hogy meglátogatott e valakit, csak megvonja a vállát.*
- Senkit. Jobban szerettem volna azt, ha mindenki azt hiszi, hogy halott vagyok. Nem érdekel már, hogy ki mit gondol rólam. Tisztán tudom, hogy rengeteg ember szerint gerinctelen, vagy éppen érzéketlen, vagy kegyetlen vagyok. És tudod... az az igazság, hogy igen. Az vagyok. Igazuk van. Akik valaha barátaim voltak, mára csak ködös emlékképek csupán. A hajdani érzések megfakulnak idővel.
* Mondja halkan.*
- Nem akarok velük találkozni. Nincs értelme. Csak újabb kérdések jönnének belőle... és ismét én lennék a vádlottak padján az, akit elítélnek. Nekem erre nincs szükségem. Eleget kaptam belőle anno az iskolában... Mindenkitől.
* A mindenkitől hangsúly határozottan olyan, amiből a lány leveheti, hogy nincs különbség Chris, Ari, és Susan között sem. Mindannyian támadták, amikor ő azt tette, amit tennie kellett.*
- Minden, amit tettem, és amit teszek, megbánás nélkül történt, és történik.
*Magyarázza. Majd amikor a lány felajánlja a kávézót csak megvonja a vállát.*
- Jobb dolgom úgy sincs most.
* Jegyzi meg majd feláll, és egy hirtelen mozdulattal végig rántja a karmait a kőpadon, ami fényes, sárga és zöld szikrákat vet a kövön, ismételten fém sikoly kíséretében. Majd megint lefújja róla a kőport.*
- Egy dolog miatt van a srác is. Mert Szevér mindig mellettem volt, amikor már tényleg borultam volna. Mellettem volt, amikor csak magam voltam, mellettem volt, amikor megérkeztem abba az idegen világba. A duettjeink mindig többek voltak, mint aminek gondoltuk.
* Mondja komolyan. Majd amikor azt kéri a lány, hogy meséljen a másik világról, csak maga elé réved, ahogy sétálnak végig a városon. Hüvelyk ujját közben végighúzza Lagmar nyakörvén, mire az állat formája megváltozik. Egy hatalmas, és kecses hosszú szőrű németjuhász battyog mellette egykedvűen.
- Nem sokban különbözik az előzőtől. Határozottan nagy, és nagyon hasonló órákat tartanak. Ám a kastély egy hegy mellett van. A hegyben pedig millió dolog rejtőzik. Több mint amit elképzelni tudsz.
* Meséli halkan. De nem pillant a lányra. Csak sétál mellette hangtalan léptekkel, Schrödingerrel a karjában.*

Tárgy: Báthory Eleonóra Szer. Május 02, 2012 5:57 am

A lány meglehetős unalommal, s meglehetős kedvtelenséggel lépett be a Roxfort csarnokába, s maga után húzva bőröndjét - tanácstalanul szétnéz, majd megáll, nagyot sóhajtva. Leveszi köpenyét, s ráhajítja a bőröndre, s kissé ingerülten várja, hogy valaki elé jöjjön.

*A bejárat szinte bevágódik nem sokkal az éppen érkező lány után.*
- Megjöttem parasztok! Emlékeztek még rám? Én vagyok az aki megszállta egyszer az iskolát, a Dumstrang tengeralattjáró hajójáva!
*hallatszik a lány mögött angol nyelven a kiáltás. Eleonórának ismerős lehet a hangszín, bár régen hallotta már. Mellette egy ércesebb férfihang szólal meg.*
- Cseszd meg... neked mindig ilyen nagy belépők kellenek? Miért nem tudsz egyszer úgy érkezni, mint ha új lány lennél, és nem értenél semmihez?
*A fekete hajú szépség, aki egy vadállat mellett vonul... mert a közlekedésére nincs jobb szó, mint hogy vonul... csak felhorkan.*
- Mi a... egy rakat greenpeaces vöröskeresztes misszionárius... mit játsszam a szende szüzet, ha én vagyok itt a farkas? Meg hát... a szende szűz már rohadtul nem az én imidzsem... és... amúgy is baromi nagy hazugság lenne.
* Villant egy vigyort a foltoshiéna felé, majd a nem sokkal előtte betoppant lányra pillant. A zöld, katonai málhazsákját ledobja maga mellé. Pántos fekete toppján egy borotvapenge van mintának, rajta "Bitch" felirattal. Haja kiengedve, nagyjából a fenekéig ér. Egy skótkockás miniszoknya van rajta, láncokkal megrakva. Egyik lábán vörös-fekete csíkos combfix, a másikon fekete-fehér, ugyan így. Valamint egy acélbetétes bakancs, amin ezüst színű rúnák díszelegnek. Oldalán egy fekete katana figyel, éllel felfelé fordított hüvelyben. Majd a lány mellett bebattyog az ajtón egy foszlott, kissé nyúzott macska. A füléből hiányzik egy darab. Az oldalán látni a bordákat, a szeme bíborvörösen izzik. Egyik tappancsa úgy ahogy van csont.*
- Ki vagy Szépségem? Legyünk barátok oké?
* PiIlant a lányra, aki még most háttal van neki.*

Tárgy: Enóra Szer. Május 02, 2012 6:27 am

A lány először szem fogatva pillant hátra, meg sem figyelve
a látványos belépőt – rossz hangulata miatt inkább kituszkolná a hangos
valakit. Szavaira azért halkan elmosolyodik, hiszen azért van humora, ez
hallható. A hozzá intézett szavakra kecses mozdulattal fordul hátra, s egy
ismerősnek tűnő arcot lát, melyet ki tudja, honnan talál annak – persze a
dolgon ez nem változtat. Azonban merész, és extravagáns kinézetét látva, főleg
két kísérőjét – felvonja a szemöldökét. Kissé mintha magát látná – csupán
egyetlen különbség az, hogy neki nincs zombi macskája. A lányon főző van, mint
mindig, mely merészen adja vissza dekoltázsát, s fekete szoknya, bakancs. Láncból
csak egyet és fekete harisnyát visel, szürke macskákkal rajta…

- Eleonóra Hesse vagyok, de a Szépségem megfelel – jelenti ki
mosolyogva, s elővéve a modorát. – Téged is megvárattak az első napon? – kérdez
rögtön kissé durcásan. Persze érdekli, hogy ki a lány, de nem fogja lerohanni.

*Jana felé fordul a lány, mire ő csak elkezdi vonogatni a szemöldökét...*
- Ismerőőőős vagy te nekem... nagyon ismerőőőős... de most így hirtelen nem tudom hova tenni az arcod... Honnan jöttél?
* Kérdi határozottan érdeklődve, ahogy megindul a lány felé, majd körbejárja. A haját nézi, majd a szemeit.*
- Iszonyatosan ismerős vagy... de... honnan? Honnan jöttél Gyönyörűm?
* Kérdi határozottan búgó hangszínnel, majd aztán csak elmosolyodik, és kezet nyújt.*
- Báthory Marijana vagyok. De hívj csak Janának. És tetszik a stílusod. Úgy látom határozottan jóban leszünk. Eleonóra... szép név... Hesse... német név... tényleg németből jöttél?
* Nézi határozottan érdekes arckifejezéssel. Majd a kérdésre is válaszolna, hogy megváratták e, de ekkor nyílik az egyik oldalajtó...*

Hozzászólások száma : 10 Join date : 2011. Aug. 18.

*Az oldalajtó kinyílik, és egy fekete taláros, félhosszú zsíros hajú férfi sétál be rajta. A hangja mély, és erős cinizmus csendül benne ahogy megszólal.*
- Mi ez a ricsaj? Kisasszony... azt hiszi maga itt a világ császárnője?
Villant egy gyilkos pillantást Jana felé. Ám a másik lányra is elég metsző pillantást lövell.*
- De... legalább valakinek van itt modora... mintha tudna is viselkedni. Kövessenek. Az Igazgató úr már várja magukat.
*Jegyzi meg, majd elindul felfelé egy lépcsőn.*

A lány ferdén néz az igénytelen hajú, horgas orrú férfira, a
elkezdi követni. Magában azon gondolkozik, hogy hogy nem esik fel a hosszú
talárjában – majd mikor ezt elképzeli, csillanni szemmel néz Marijanára, szinte
szuggerálva a gondolatairól. Majd kék szemeit lesüti inkább, mielőtt a tanárral
tényleg történik valami. Azért be kell vallja, tényleg szép a kastély, s olyan,
mint amilyennek leírták a szülei – de semmi kedve itt unatkozni. – A kastély
tényleg fenséges, de… jobban tetszene kiállító teremnek – jegyzi meg halkan, ironikusan.

*A hirtelen jött leoltásra Jana arca csak egy vigyorra rándul, majd megszólal.*
- Én? Császárnő? Ugyanmár... én nem császárnő leszek... Én leszek a Föld, és a Világegyetem Imerátor Domina-ja! És akkor majd meghajol előttem minden...
* Folytatná, de a fekete hajú férfi talárja alól egy pálca villan ki, és Jana torkára forr a szó. (Silencio) Mire ő csak hangosan fújtat egyet, nemtetszése jeleként. Lagmar ekkor szólal meg mellette.*
- Íííígyjárás nagyszájúkisasszony.
* Majd egy tipikus kacaj amit csak a hiénák tudnak eljátszani.

[KM-ként]
A kastély valóban csodálatos. Gótikus építésű frízek, és vízköpők, szobrok, és páncélok sokasága. Ezek persze mind mozognak, ahogy az meg vagyon írva. Kardok, pajzsok, itt ott vitrines trófeák. A lépcsők mozognak ide-oda, figyelemre kényszerítve az embert, hogy le ne zuhanjon. Majd aztán az egyik folyosón egy szobor elé érkeznek, ahol lelassít a férfi, és rápillant a démon alakú vízköpőre.*
- csorba-bögre görbe-bögre.
Mondja ki, mire a vízköpő nemes egyszerűséggel félre lép az ajtó elől amit őrzött. Mögötte egy mozgó csigalépcső vezet fel az igazgatói iroda előcsarnokába.
Ott mindenféle mozgó festmény. Az egyik amint meglátja a kis társaságot, lesétál a keretről. Majd nemsokára nyílik is az ajtó, és a férfi betessékeli a két lányt az irodába.
- Óhhh... köszönöm Perselus professzor, hogy meghozta nekem a két új diákot. Most távozhat.
Azzal mielőtt az említett tanár elhagyja a helyiséget, még leszedi Janáról az átkot.
- Üdvözlöm önöket a Roxfortba. Albus Dumbledore vagyok, mint azt bizonyára tudják. Örülök, hogy eljöttek, bár meg kell hagyjam, kissé szokatlan, hogy már a tanév kezdése után toppannak be. Nos... ha nem haragszanak, akkor... talán kezdjük a besoroló ceremóniával.
Azzal egy háromlábú széket vesz elő, és majd a polcról egy szakadt, foszlott süveget emel le. Azt leteszi a székre, és a lányokra pillant.
- Eleonóra ha kérhetném...
Azzal a lány fejre teszi a süveget, ha az előlép, és leül. A fejében a következő mondatok zúgnak végig.*
~ Éééérdekes... Micsoda érdekes elme. Micsoda képzelőerő... és mégis... micsoda kellemetlen keserűség... Azonban látom van itt még sok minden... bátorság... barátságra való hajlam... hmmm hmmm... na mi is legyen... lássuk... hmmm hmmm... igen... talán ez lesz a legjobb... A döntésem:~ Griffendél!
Ez utóbbi már határozottan hangosan hallatszik. Majd ha a lány feláll, akkor Jana indul meg a szék felé, ám még fél úton se jár, amikor a süveg szinte felsikít.
- Merlin az egekbeeee! Csak ezt ne... ezt nem akarom... Mardekár... Mardekár... csak vigyétek innen... ez a lány... Merlin az egekbe...
*Sipákolja a süveg, mire az igazgató csak felvonja érdeklődve a szemöldökét.*
- Nos... a dötés ezek szerint megszületett... bár az utóbbi kicsit furcsán... Most akkor keressék meg a hálókörleteiket, pakoljanak le, aztán mehetnek a vacsorára a nagyterembe.

*Ahogy elhagyják az igazgatóit, Jana elvigyorodik.*
- Sosem láttam még kalapot sikítani... ez tetszett.*

» Kérések, Óhajok, Sóhajok. Avagy...panaszláda.