Pálca és kard avagy...élet a varázsvilág ölelésében

*Először az oroszlán érkezik meg a terembe, puha léptekkel... igazából nem is lép, hanem fut, hosszú ugrásokkal halad, és ráveti magát a hiénára. Nem törődik a szanaszét heverő maradványokkal, átugrál közöttük, felettük, néha puha mancsai hozzájuk is érnek, de a célpontja a hiéna. Szép, termetes nőstényoroszlán, lendületből vetődik Lagmarra, megmondhatatlan, hogy támadó a szándéka, vagy csak a játék öröme űzi. Talán mindkettő egyszerre, elvégre... Ziráról van szó.
Igen, Ziráról, ugyanis embertársa is megérkezik, fehér ingjének ujja feltűrve, nadrág, katonai bakancs, kezei háta mögött összefogva, egyenes háttal lépeget le. Szemüvege mögül némán végignézi a pusztítást, kommentár nélkül, csak megáll. Ő nem lép beljebb, a véres területre, éppen azon kívül áll, szó nélkül nézve, felmérve, hogy mi is történt itt.*
- Szép estét.
*Köszön, hangja enyhén visszhangzik talán a teremben. De ugyanakkor semmi jelét nem adja a hangjával, hogy ő most meg lenne lepődve a helyzeten, amire megérkezett, amit meglátott. Ugyan már. Miért is lenne.*

[unrelated to the previous one. igazából userek abban se biztosak, hogy jó topikban járnak. karakterek alapjáraton varázslók, de szóval őő ez egy vámpíros AU itten.
szépfiú itten, becses nevén AnDrew Simmons, a vámpír.
Figyelem. Bár fogalmunk sincs merre hajol a történet, több mint valószínű, hogy azonos nemű egyének közötti vonzalom/szerelem fog jelentkezni, a két karakter kiléte miatt. don't like.... you know the drill.]


*Enyhe lökéssel visszazárta a szekrénye ajtaját, miután kivette a szükséges könyvet. A fény megcsillant a pecsétgyűrűn, amit az ujján viselt, de igazából ő észre se vette, annyira "hozzánőtt" az az ékszer az évek alatt. Az egyik sarokban Twilight után sipítoztak tinilányok, másodikban a Salvatore fivérek után, harmadikban a rezidens gothok fújtak a másik két csoportra. És amennyire marták egymást, észre sem vették, hogy egy hús-vér vámpír sűrűn bocsánatot kérve átslisszant közöttük. Persze, felmerül a kérdés, hogy minek is ment iskolába - miért is ne? Szerette az emberek társaságát, a fiatalokét, szerette a bulikat. Miért is ne tette volna? De talán most az egyszer a kelleténél kicsit jobban is kötődni kezdett valakihez. Ugyebár. Klisés vámpírhelyzet, Drew verte is a fejét fába. Vagy Madison tette meg helyette. Egyremegy.*

//Magyarázat, figyelmeztetés fent, amúgy meg Bren Higgins, emberpalánta//

*Arrébb a folyosón, az előző fiútól embercsoportokkal elválasztva egy másik diák szinte ugyanabban a pillanatban csukja be a szekrénye ajtaját. A különbség csak annyi, hogy Brennek azonnal bevillan az a legalább három dolog, amint benne felejtett a szekrényben. Felteszi magának a kérdést, mégis miért csukta be, majd egy sóhajjal újra kinyitja. A tegnapi történések után igencsak meg van kavarodva, lélekben nem igazán jár az iskolában. Végre kiveszi a megfelelő könyveket, bezárja a szekrényt, megigazítja maga körül a sálat, és elindul. Idegesen kapja oda a fejét a mellette elhaladó tinilányok irányába a "vámpír" szó hallatán, majd mikor megbizonyosodik róla, hogy már megint azt a szennyet tárgyalják ki, felgyorsítja a lépteit. A háta mögül érkező "veszélyt" egyelőre nem veszi észre, a gondolataiba mélyed.*

//*felmutat*//

*Igen, az egy nappal ezelőtti incidens. Ami miatt alighanem szintén kapott Madisontól a fejére. Megint. Fél kézzel zavartan beletúr szőke hajába, miközben azon morfondírozik, hogy de jó neki, hogy nem könnyű megölni, mert amekkorákat kap nővérétől, na azokat nem teszi zsebre. Amikor észreveszi Brent, ahogy előtte sétál, egy pillanatra megdermed, majd felzárkózik mögé. Gyengéden a vállára teszi a kezét, mindegy jelezve, hogy itt van, mielőtt besorolna mellé.* - Jó reggelt... hogy vagy...? *Kicsit suta köszönés kérem szépen egy párszáz éves vámpírtól, pláne olyantól, aki pár nappal ezelőtt még simán flörtölgetett vele. No de a tegnap kicsit megkeverte a lapokat.*

*Madison valóban rendesen kiosztotta, amiért már megint balhéba keveredett, de aztán belátta, hogy mégiscsak helyes volt szegény, ártatlan fiú megmentése. Elvégre ez a lelki sokk még mindig jobb neki, mintha azok a vámpírok megölték volna. Összerezzen, mikor valaki a vállához ér, megpördül a tengelye körül... és nem, nem nyugtatja meg, hogy "csak" Drew áll ott, nem valami tömeggyilkos.* - Szia. *Köszön vissza bizonytalanul. Egy ideig méregeti a fiút, majd kissé megköszörüli a torkát.* - Én... ühm... köszi a tegnapit. Mármint hogy megmentettél, meg minden. *Egyik lábáról a másikra billeg, mélyeket lélegzik, és szoktatja magát a másik jelenlétéhez. Elvégre... egészen tegnapig nem volt vele gond.* - Jól vagyok, azt hiszem. Még... emésztgetem a dolgot. *Enyhe szünetet tart, mielőtt kicsúszik a száján az önkéntlen kérdés.* - Hány éves vagy?

*Amikor Bren láthatóan megretten tőle, akkor visszarántja a kezét, és megáll, tisztes távolságban tőle, bármennyire is vonzza őt a másik közelsége. Nem a szokásos vérszomj ez, amihez már... hozzászokott (már amennyire hozzá lehet szokni), persze, az is benne játszik, hogy izé, szóval, Bren ereiben olyasvalami kering, amire neki szüksége van, de mégsem ez az elsődleges dolog, ami a fiúhoz vonzza őt. Ami miatt meg kellett védenie.* - Igazán nincs mit. *Mondja halkan, és ő is így van vele. Amennyire segítőkész, másnak is alighanem segített volna, de... azért valljuk be, Bren védelmére harciasabban kelt. A kérdésre kicsit féloldalasan elmosolyodik, talán erőltetetten.* - Itt az iskola közepén, figyelő fülek hallatára maradjunk annyiban, hogy idősebb nálad. *Jegyzi meg, láthatóan olyan hangsúllyal, hogy hallgatózó diákok esetleg viccnek is vehetik.*

*Bren pedig pontosan tudja, hogy mi kering az ereiben, és tegnap óta azt is sejti, hogy erre a másiknak mennyire szüksége lehet. Éppen ezért feszült egy kicsit. Valljuk be, ha csak úgy egy baráti csevely keretében tudta volna meg, hogy Drew vámpír, kevésbé akad ki - elvégre akkor nem társul hozzá a többi vámpír képe, akik meg akarták ölni, és Drew sem volt valami békés látvány. Persze, őt védelmezte... és ezt a tényt igyekszik erőszakkal jóóó mélyen az eszébe vésni. Drew nem bánt. Barát. Nincs semmi baj.* - Az életemet? De, azért nem árt megköszönni. *A válaszra felvonja a szemöldökét, körbepillant, majd megfogja Drew csuklóját, és behúzza a közelben lévő földrajz szertárba. Tekintve, hogy néhány kölcsönkért térképet kell visszahoznia, nála van a kulcs, így nincs semmi probléma azzal, hogy elszigetelődjenek.* - Mennyivel idősebb? *Teszi fel a kérdést, miközben ha már itt van, a térképeket is előszedi, hogy a helyére tegye.*

*Ó, baráti csevejben aztán vicces közölni. "Ja, amúgy, haver, vámpír vagyok. Igen, vérszívok, csak kicsit nehezebb lecsapni, mint egy szúnyogot. Nem, nem csillogok a napfényben. Nem, nem állatvéren élek. Nem, nem is vérbankot rabolok ki. Ja, és mellesleg képes vagyok erekcióra. És nem figyellek alvás közben. Ez fontos." Kellemes csevej, tényleg. Amikor Bren megragadja a csuklóját, érezheti, hogy hűvösebb, mint egy emberé, de nem az a kriptahideg, mint amit egy ember egy vámpírtól várna. Engedelmesen követi, noha minden erejében meglenne, hogy megakadályozza... miért tenné? Belép, és a kérdésre kicsit szerencsétlenül vállat von.* - Úgy... kétszáz év. Plusz-mínusz pár évtized. Igen. Valahogy úgy.

*Viccesnek valóban vicces, vagy legalábbis érdekes, de ha valakivel szorosabb köteléket akar kialakítani, az ilyen információk mégiscsak kellenek az alap bizalomhoz. És igen, Bren reakciója legalább nem a pánik lett volna. Csak... az erős lesokkolás. Nagyon erős. Aztán megnyugodott volna, hogy Drew nem csillog, és nem rabol ki bankot, ráadásul még alvás közben sem figyeli, majd elvörösödve visszatért volna ahhoz a kérdéshez, hogy a maradék információt miért volt ennyire fontos közölni. A válasz hallatán felnyög egy kicsit, és egy ideig nem felel. A helyére rakja a térképeket, összeszedi a gondolatait.* - Ezt most... nem tudom, hogy reagáljam le. Bevallom, valamilyen szinten megnyugtató, mert többre számítottam, de... ez azért elég nagy korkülönbség úgy... bármihez. *A kelleténél kicsit tovább igazgatja azokat a fránya térképeket, de szépen kell őket visszarakni.* - És... mennyi igaz a vámpírok tulajdonságairól szóló mesékből?

*Óóó, hát a maradék információ is kellőképpen olyan, hogy ha valakik igaaazán szoros kapcsolatot akarnak kiépíteni egymással, akkor ugyebár nem árt ezt se tudni. Sőt. Nem az ágyban kéne benyögni, hogy "őőő, bocsi, de tudod... halott... vámpír", mint amelyik egyik-másiktól kinézhető. Kicsit fészkelődik egy álltó helyében, amikor Bren felnyög, és megjegyzi, hogy nem tudja hogy reagálja le.* - Fizikálisan nem lehetek sokkal idősebb nálad... maximum, nagyon maximum két évvel. Csak... kicsit többet láttam már, mint te. *Próbálkozik esetlenül, majd kicsit felprüszköl.* - Attól függ, mikre célzol. Cullenéket felejtsd el. Salvatore testvérek annyira nem vészesek, például a gyűrű-dolgot elég jól eltalálták velük. Lestaték már majdnem jó, leszámítva egy-két tévhitet. A kereszttől, fokhagymától nem félek. Napon elégnék normál esetben, ha nem lenne gyűrűm. De ha átdöföd a szívem egy karóval, akkor bizony ott maradok. Meg ha felgyújtasz, akkor is. Mire vagy még kíváncsi?

*Az azért már nagyban függ a szoros kapcsolat típusától is, elvégre például ahhoz, hogy legjobb barátok legyenek, ez az információ nem feltétlenül szükséges. A vámpíros dolog viszont azért egyik szorosabb kapcsolatban sem árt, ha kitudódik.* - Teljesen már korszakban nőttél fel, mint én. Végigélted az elmúlt több, mint kétszáz évet... azt hiszem, ez igenis számít korkülönbségnek. Akkor is, ha esetlegesen megálltál a fejlődésben. *Mikor Drew rögtön azzal kezdi, hogy Cullenéket felejtse el ahogy vannak, önkéntlenül is felnevet.* - Azt hiszem, körülbelül ennyi. Illetve... *Óvatosan közelebb lép, és egy kérdő pillantás után Drew inge alá csúsztatja a kezét, a mellkasára. Nem néz a másik szemébe, a saját kezét nézi a pólón keresztül, miközben valamennyire szoktatja a bőrét a hűvösebbhez. Na meg... önkéntlenül is szívdobbanást keres. (Más kérdés, hogy ilyen egyszerű kézrátétellel ha teljesen nyugodt, még a sajátját sem feltétlenül érzi, de legalább van indoka miért a mellkas környékén tapogatózik.)*

*Na-na, ezen vitatkozhatnánk. Hiszen jóbarátok is beszélgethetnek arról, hogy miképpen csajoznak, és ha nem lenne képes... khm... produkálni magát, akkor esetleg megbánthatná könnyen Drewt azzal, hogy erről kérdez, vagy beszél, barátok meg ugye ilyesmit nem játszanak... ó, kit akarunk áltatni? Drewról van szó, na. Pontosan tudjuk, hogy miképpen gondolná ő ezt az egészet.* - Héhéhé, nem álltam meg a fejlődésben! Legalábbis... agyilag nem. Csak... külsőleg. *Próbálja menteni a menthetőt, és nem nagyon mozdul, amikor Bren odalép hozzá, és az inge alá csúsztatja a kezét. Ő viszont végig Bren arcát nézi - a fiú meg valami enyhe szívdobogást érzékel.* - Ez nem korai kicsit? Még nem vagyunk a harmadik randinkon. *Dorombol, szokásához híven próbál enyhíteni azért a helyzet komolyságán és abszurditásán.*

*Bizony. A további vita felesleges és nincs helye, ugyanis úgyis mindenki pontosan tudja, hogy Drew hogy gondolná a dolgot. Bren is, ha már itt tartunk - a folyamatos flört eléggé egyértelművé tette a dolgot.* - Külsőleg is gondoltam. És ha agyilag álltál volna meg... már az sem lenne annyira gáz. Nem nyolcéves szinten ragadtál volna, vagy ilyesmi. *Odalép a másikhoz, és ha az az arcát nézi, egyszerű elgondolkozó, kicsit zavart kifejezést láthat. Egy ideig otthagyja a kezét, majd szépen visszahúzza, és felnevet.* - Még az elsőn sem. *Megakad egy pillanatra, és egy ideig nézi Drewt, hallgatja a dorombolást, aztán elmosolyodik.* - Na jó, alku. Ha továbbra is megvédessz a többi vámpírtól, és nem nézel álmomban, még talán szóbaállok veled. *Aztán újra megakad, és visszakozik.* - Mármint, pár dolgot még nem árt megbeszélnünk. Elvégre te vért szívsz... embervért... és azt valahogy be kell szerezni...

*No igen, vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet félreérteni. Maximum rosszul értelmezni. Mármint ebben az esetben úgy, hogy Drewnak semmi másra nem kellene Bren, mint vérbanknak/egyéb roppant kellemes foglalkozásokra. Márpedig... nem erről van szó. Pláne nem az elsőről. Tényleg.* - Kettesben vagyunk a földrajzszertárban, és a mellkasomat fogdosod. Ez már lassan randi. *Csipkelődik tovább, majd az alkura félrebillenti a fejét.* - Részemről ez nem is kérdés. És minek nézel te engem, hát csillogok én a napon? *Méltatlankodik arra, hogy nézné alvás közben, majd megrázza a fejét.* - Azt se tudom hol laksz. *Arra, hogy valahonnan be kéne szereznie, megrázza a fejét.* - Nem öltem meg senkit. Amikor fiatal voltam, és nem nagyon tudtam még kontrollálni a képességeimet, akkor se, mert vigyáztak rám.

*Márpedig Bren hajlamos az ilyeneket félreértelmezni, valljuk be. Pláne egy vámpírtól, aki élni fog jóval az ő halála után is, és akivel túl hosszútávra úgysem tervezhetne, hiszen a másik nem öregszik, ő meg igen. Egyelőre viszont nem is akar hosszútávra tervezni.* - Nem fogdostam, csak megérintettem, hogy mennyire hűvös a bőröd. *Javítja ki Drewt szemforgatva, de azért mosolyog a csipkelődésre, aztán felnevet.* - Nagyon remélem, hogy nem. Az elég illúzióromboló lenne. *Nem szól semmit arra, hogy nem tudja, hol lakik. Előbb vagy utóbb ez úgyis változni fog. Akkor viszont határozottan megkönnyebbül, mikor Drew kijelenti, hogy nem ölt meg senkit, de mellette el is bizonytalanodik.* - Akkor hogy szerzel vért?

*No igen, ez az, amibe Drew nem igen mer belegondolni. Egyelőre Brent akarja, jövővel nem nagyon tervezve... ami meg röviden fordul meg a fejében, apró ábrándképként, azt nem engedi, hogy megfogalmazódjon benne. Egyszerűen nem. Nem kérhet ilyesmit, és ha rajta múlik, akkor nem is fog.* - Máshol is megérinthettél volna. Például a csuklómat, vagy az arcomat, de neeeem, te a pólóm alá nyúltál, és ott taperoltál le. *Csipkelődik tovább, majd a kérdésre, picit vállat von.* - Nem emlékeznek rá, hogy bármi is történt volna velük. Se sebet nem hagyok magam után, maximum egy kicsit leesik a vérnyomásuk. Semmi... maradandó. *Magyaráz, próbálja minél jobban letisztázni a dolgot.*

*Nos, most még nem tartanak abban az időszakban, de egyszer alighanem eljutnak oda is, amikor Drew bármit kérhet tőle, mert Bren úgyis megteszi. Jó, a kútba azért nem ugrik bele.* - Talán zavar? *Vonja fel a szemöldökét, bár Drew vigyorából egyértelmű a válasz. Viszont hátrál is egy fél lépést, távolodva a másiktól. Aztán felháborodottságot játszva teszi csípőre a kezeit.* - És honnan tudjam, hogy belőlem még nem szívtál vért, csak nem emlékszem rá? *Persze nem gondolja komolyan, rögtön utána le is engedi a kezeit.* - Talán egyszer, ha majd jobb kapcsolatban leszünk... *Elhallgat, az ajtó felé pillant, majd vissza Drewra.* - Van még órád?

*De hát Drew igazából abban az időszakban se lenne olyan, hogy ilyesmivel visszaéljen. Mert egyszerűen nem. Ha Bren maga vetné fel a dolgot... az már persze teljesen más kérdés.* - Zavarni? Engem ugyan nem. Úgy látom te vagy az, aki sokkal inkább zavarban van.* - Nem szívtam. Bármennyire is csábító a nyakad, mert valljuk be, az, én nem támadtalak még meg. Tudtommal Madison se. Amennyire én érzékelem... a tegnapi vámpírok voltak az elsők, akiket magadhoz vonzottál. Azok is inkább azért, mert egyedül voltál, védtelennek tűntél... sokszor mászkálsz így egyedül sötétedés után? No mindegy. *A félbehagyott mondatra nem mond semmit, majd a kérdésre fejráz. Nem, nincs órája.*

- Nem vagyok zavarban. *Kihúzza magát, hogy megőrizze a magabiztosság álcáját, és úgy tesz, mintha tényleg nem lenne zavarban. Aztán viszont rögtön elveszik az álca, mikor Drew megemlíti, mennyire csábító a nyaka, és fülig vörösödik. Kicsit idegesen igazítja meg a sálat - nem lenne annyira hideg, hogy hordania kelljen, de valahogy biztonságot ad. Enyhén. Nagyon enyhén, de az is valami.* - És nem is vágysz rá, hogy megízleld a vérem? Pont az enyémet? *Vonja fel a szemöldökét, majd megrázza a fejét.* - Nem annyira gyakran... de még sosem gondoltam rá, hogy na most nem megyek, mert már sötét van. Fene gondolná, hogy vámpírok lesnek az emberre. Ha pedig nincs órád, akkor hazakísérhetnél. Tudod, nehogy megegyenek a csúnya, gonosz vámpírok.

*Igen, Bren remekül palástolja a zavarát, amíg Drew meg nem említi a nyakát. Mármint Bren nyakát. És a tényt, hogy mennyire vonzó. Valljuk be, egy nem-vámpírnak is vonzó lehet Bren nyaka, mert hát na. A kérdésre félrebillenti a fejét kicsit.* - Nem jobban, mint bármelyik másik embernél, akit ismerek. Kicsit... hasonlítsd ezt ahhoz, hogy ha háziállatot tartasz, hiába ehető a húsa, nem eszel belőle, mert kötődsz hozzá. Leszámítva, hogy... te nem vagy állat, és nem vagy a tulajdonom... ebből már nem jövök ki jól, mi? *Vakarja meg gondterhelten a fejét.* - Lényeg, hogy ha esetleg éhesebb vagyok, akkor persze igen. De nincs olyan... bizarr dolog, hogy most a te véred jobban vonzana, mint másé. Más vonz benned, és nem a véred. *Jegyzi meg, majd arra, hogy hazakísérhetné, szélesen elvigyorodik.* - Részemről lenne a megtiszteltetés.

*Igazából a nyakát így külön még nem sokan emelték ki, hogy mennyire vonzó lenne. Talán ezért is jön ennyire zavarba: kapott már arra dícséretet, hogy szépek a szemei, vagy úgy összességében néz ki jól, de ahhoz még nem szokott hozzá, hogy a nyakát dícsérgessék. A háziállatos hasonlatra igencsak magasra szalad a szemöldöke, és szinte megdöbbenve nézi Drewt, majd megrázza a fejét.* - Nem... ebből már tényleg nem jössz ki jól. És szerintem nem lenne bizarr. *Szögezi le, kicsit kihúzva magát, majd sóhajtva visszaveszi a hátára a táskát, és esetlenül az ajtó felé int.* - Akkor mindegy. Menjünk, Aisling már félúton lehet lassan. Nem hiszem, hogy megvárt. *És elindul kifelé, Drewt nem igazán megvárva... persze nem rohan, így a másik még vámpírgyorsaság nélkül is könnyen beérheti, de nem várja meg kifejezetten.*

*Pedig szép nyaka van, bár ezt határozottan furcsa, és bizarr hallani egy vámpírtól. A háziállatos hasonlatba szépen belekavarodik annak rendje és módja szerint, majd megrázza a fejét.* - Kétszáz éve élek körülbelül így, ahogy vagyok, de ilyesmit még nem igazán kérdeztek tőlem. Nem vagyok én Louis de Pointe du Lac. Bár, mint mondtam, Anne Rice még körülbelül nagyjából sok mindent el is talált rólunk. Az ő könyveit szeretem. *Mereng el, majd szépen Bren után is veti magát, mindenféle vámpírgyorsaság nélkül, csak mellé sorol be.* - Amúgy meg szerintem bizarr. Ha most közölném veled, hogy Alkonyat-módra naaagyon vonz a véred, és nem tudok neki ellenállni, a logikus reakció az lenne, hogy sikítva elrohansz. De tényleg. Normális ember nem marad vámpír mellett, ha az jobban rá van kattanva a vérére, mint másokéra.