(Az Úr után) AD 2800

Még sokáig bámult ki szobájának ablakán a fiatal férfi. Látta, ahogy az álma gyorsítva távolodik az űrbázistól. Az egyetlen lehetősége, amivel elmenekülhetett volna erről a helyről.
Az utolsó telepítőflotta... A Tanács már elhatározta a következő építését, de arra 50 évet kell várni, hogy útra készen álljon. Addigra ő már túl öreg lesz a beválogatáshoz. Az egész életét szimulátorokban és az iskolapadban töltötte, csak hogy felkerülhessen arra a flottára. Több, mint 20 év a semmiért? Mi lesz most vele? Szállíthatja majd a hulladékot a kolóniákról, vagy valamelyik tanácstag személyes csicskása lesz, akinek repkednie kell őt a Mars és Jupiter között? 20 év az emberiség legjobb iskolájában és ez vár rá? És mindez miért? Túl jó volt mindenben és a többiek irigyelték ezt. Lehet az is közrejátszott, hogy mindenkit megalázott, a sárba tiport maga körül, többször nem épp fair módszerekkel, de mindez nem számít. Neki kéne parancsolnia annak a flottának!
Felkapva a dzsekijét elindul kifelé a szobájából. A kolóniákon csak a legfontosabb embereknek adatott meg a lehetőség, hogy saját szobája legyen, és a tisztiképző kadétjai is ezekhez az emberekhez tartoztak. Másoknak sokszor 5-10 másik emberrel kellett osztozni a szálláson. Kezét az ajtónyitó előtt elhúzta, mire az csak egy sípolást adott ki.
-Mr. Keifer, nagyon jól tudja, hogy szabálysértés miatt nem hagyhatja el a szobáját. - Hangzott szinte egyből a hangszórókból. Az ajtó mögött álló őr volt az.
-Csak egy kis verekedés volt, ugyan már Dave. Legalább a kantinra engedj ki!
-Nem lehet uram, felsőbb utasítás.
Nem először volt már elzárva, nagyon jól tudta, hogyan juthat ki. Leppattintva az érintőpanel tetejét egy kis eszközt rakott rá, amit saját maga készített. Miközben az dolgozott felkapott egy sörösüveget az asztalról. Volt ott pár... Mióta elutasították a jelentkezését minden befolyását latba vetve az igen ritka különlegességből szerzett egy keveset. Az ajtó ebben a percben kinyílt és Dave igencsak meglepődve kukucskált e a sötét szobába.
-Mi a fene?! Ezt meg hogy csin....
A mondatot nem tudta befejezni, ugyanis a sörösüveg apró szilánkokra tört a fején. Gyorsan behúzva a szobájába bezárta maga mögött az ajtót. Elindult a parancsnoka szobája felé. Ezen a folyosón volt a tisztképző összes tanára és a legjobb kadétok.
Kopogás nélkül az ajtónyitó felé nyúlt.
-Már megint? Kopogni nem tanított meg az anyja?! Mit aka... -A forgószékben hátrafordulva az ősz hajú, 50-es éveit taposó úriember igencsak meglepődött arcot vágott- Magát elzárásra ítéltem! Mit keres itt?
-Meg akarom tudni, hogy miért azt a tudatlan, inkompetens szerencsétlen barmot választotta a tanács helyettem a flotta vezetésére! Ön is tudja, hogy én sokkal jobb vagyok nála!
-Igen, Mr. Keifer, sokkal jobbak a statisztikái, a szimulációs eredményei, viszont biztos vagyok benne, hogy veszélybe sodorta volna a küldetését a flottának, így őt ajánlottam a Tanács elé  -mondta teljesen nyugodt hangon.
-Micsoda? Maga miatt nem hagyhatom el ezt a koszfészket?! Maga az oka annak, hogy ittragadtam? Hiszen mindent megtettem azért, hogy mehessek, MINDENT! -a mondat végét szinte már ordította Roland és egyre közelebb ment a parancsnoka asztalához.
-Épp ez a gond, hogy túl sok olyan dolgot tett, ami nem egy flottaparancsnokhoz méltó. Vegyük például az mostani elzárásának az okát. Egy hete majdnem agyonverte az egyik kadéttársát. Szegénynek monoklival és betört orral kellett mondania a flottájának az első szavakat.
-MIVAN?! Az a barom kapta meg az ÉN helyemet?? Maga rohadék... -Azzal a lendülettel felugrott az asztalra és nekiesett a paracsnoknak.
Mindketten a földre zuhantak az asztal mögött. A parancsnok próbált segítségért kiabálni, de az arcába érkező ökölcsapások félbeszakították a mondandóját. Nagy nehezen sikerült hasba térdelnie a felette lévő kadétot, aki lefordulva róla próbált levegőhöz jutni. Idős korához képest hamar felpattant a parancsnok és az asztal alá nyúlt, de a fiatal kadét ekkor már készült a következő ütésre. Ismét a földre kerültek és ekkor látta meg a parancsnok kezében a pisztolyt, amit meg is próbált kaparintani.
Ebben a percben elsült a fegyver és a parancsnokot a lövedék a fél állkapcsától megszabadította.
A kur*a életbe! Mit tettem!

*A szűk cellában alig pislákolt valami fény, amit a falba épített fehér fénycső adott. A sarokban kényelmesen üldögélő férfi csak egy patkánnyal játszott. A rágcsáló fel-le szaladgált a karján.
Hiába. Az űrben is elszaporodtak ezek a dögök. De hát ez a természet rendje. Ahol van ember, ott van patkány is. És nem csak a rágcsáló féle. Sztatikus sípolás hallatszott, ahogy az egyik őr szólalt meg.
- Hadnagy. Álljon a falhoz, háttal az ajtónak, a kezeit tegye a háta mögé.
* Alex megtette ezt a szívességet, miután a patkányt letette a fém priccsre.
- Nyugi tizedes. Tudom, hogy mennek a dolgok. És azt is tudom, hogy ha hagyom magam, hamarabb szabadulok.
*A tizedes besétált, és gyorsan bilincseket csatolt a férfira.
- Látogatója van Preston Hadnagy.
* A tizedes kisétált, és hagyta a látogatót belépni. Fiatal, húszas évei végén járó nő volt. Szőke haja a derekát verdeste. Ahogy megszólalt, a hangjába bosszús, már-már hisztérikus él vegyült.
- Nem bírom elhinni. Alex... te akkora egy barom vagy. Agyon lövöd a felettesedet... aztán a hadbíróságon nem hogy megbánást nem tanúsítasz, de kijelented, hogy újra megtennéd, ha megtehetnéd?
- Hát... ez van Natasha. Sajnos úgy tűnik az eljegyzésünket már nem fogom megérni. Ugye azért nem haragszol? *A volt hadnagy hangja kissé fáradtan, és beletörődötten csengett.
Az az átkozott éjszaka mindent szétrombolt. Már egy hete el kellett volna hagynia a Szaturnusz kolóniát, hogy a Marson jelentkezzen, a szolgálatot felvenni, az utolsó telepítő flottán. Ehelyett engedett a felettese provokációjának, és agyon lőtte.
Pedig nem volt nagy sérelem. És még csak hazugság sem. Lekurvázta az anyját. Ilyen az élet. Alexnek mindig is gyengéje volt a család. Az apja szintén katona volt. Sokat volt távol hazulról, és így neki kellett a családfő szerepét ellátni. Azaz csak kellett volna. Ő is katonai iskolába került, mert jó mozgású, erős srác volt. Nem volt egy terminátor alkat, de erős volt. És jól bánt a késekkel, és lőfegyverekkel. Nagy reménység volt. Viszont amíg ő nem volt otthon, az anyja más férfiak társaságát kereste. A tiltás élt, így gyerek persze nem lett. De ami igaz, az igaz. És a felettesének így, vagy úgy de igaza volt. Azonban az apja mindig arra nevelte, hogy a család az első. Mindenek előtt.
- Mi az ítélet Alex? Zsilip, vagy Föld?
- Föld.
- Legalább nem kell végignéznem, ahogy széttép a vákuum.
Alex csak biccentett egyet, majd a homlokát a nőének hajtotta. Az csak állt így egy pár percig, aztán hátrébb lépett.
- Alex. Elmegyek. Átkértem magam a Plútóra. Nem bírnék itt élni tovább. Ég veled. És...sajnálom.
Azzal a nő kiviharzott egy búcsúcsók nélkül az ajtón. A tizedes vissza jött, majd megszólalt.
- Tudom, hogy nem mostanra várta... de most szóltak. Itt az idő Hadnagy. Indulnia kell a szállító hajóra. Jöjjön.
* Azzal megindult a fiatal katona, az elítéltet maga előtt terelve. Tudta, hogy Alex nem fog ellenállni. Preston egy élő legenda volt a katonák között. Bár nem volt az engedelmesség mintapéldánya, azért jó katonaként volt számon tartva.
Így kísérte végig a folyosók labirintusán, ahol egy-egy régi barát feltűnt, hogy elbúcsúzzon a volt katonától.

Oké, ezt jól megcsináltad Erik. Gratulálok. Most már a nyugodt repüléseknek is vége. Ezért ki fognak dobni egy zsilipkapun. Vagy még az is lehet, hogy a földre küldenek.
Cikáztak a gondolatok a fejében, hogy mégis mitévő legyen.
Még szerencse, hogy egy űrbázison vagyunk, így a vastag falak és légmentesen záró ajtókon keresztül nemigen lehetett hallani a lövést. De egy hullát eltüntetni egy olyan helyen ahol a folyosókon két ember is csak szűkösen tud elmenni egymás mellett már kicsit nehezebb lesz. Nem, az lehetetlen. El kell innen tűnni. Senki nem fogja gondolni, hogy te voltál. Ja... De mégis, mondjuk az őr akit leütöttél, vagy a többi kadét aki utál, vagy a feletteseid, akik utálnak.
A dzsekijét a fegyvert tartó kezére terítve elindult az ajtó felé. Abban a percben kopognak.
-Parancsnok, a Tanács szeretne Önnel beszélni a flottáról!
Na már csak ez kellett ide...
Kinyitva az ajtót kilép rajta Erik, nem engedve, hogy az üzenetet hozó ember bepillanthasson egy pillanatra.
-A parancsnok azt üzeni, hogy mindjárt megy, ne zavarják csak átöltözik.
Egy pillanatig eltöprengett, majd rápillantott a dzsekire a tizedes. Tisztelgett, majd hátatfordított és elindult a folyosó végén található lift felé.
Atyaég! Látta a fegyvert! Azért nézte a dzsekimet! Biztos szól az őröknek! Vagy várjunk csak... Akkor nem tisztelgett volna... Ja, csak látta a hadnagyi rangjelzést a vállapon... Basszus.. Bajban vagyok, le kell nyugodnom, ez így nem lesz jó.
Pár másodpercig még állt a csukott ajtó előtt, majd elindult ő is a lift felé. A  tizedes már rég elment, mire odaért. Beszállva a liftbe megnyomta a legalsó gombot. "Hangár"
Kilépve a kis liftből egyből hatalmas tömeg és nyüzgés fogadta, hiszen a flottát feltöltő hajók még csak most érkeztek vissza.
A tömegből egy narancssárga ruhás, sisakos ember integetett felé, majd hatalmas mosollyal az arcán elkezdett rohanni Erik felé.
-No miaz? Máris kiengedtek? Nem számít, képzeld lesz egy fuvarom a földre! Valami csávó agyonlőtte a felettesét és száműzik! Hatalmas sztori, mi! El se tudom képzelni mekkora barom lehet, hogy feljbelőtt valakit! Állítólag egy egész tárat a fejébe eresztett! Képzeld el mi maradhatott a csávóból! Vajon tudták azonosítani egyáltalán?
Jake, valószínűleg az egyetlen barátnak nevezhető ismerőse Eriknek kicsit hiperaktív tudott lenni ha izgult. Jóban voltak, mert sokat repültek együtt, mégis teljesen külön pályát választottak, és így nem voltak vetélytársak.
-Igen, igen, nagy hülye lehet... Fejbe lőni valakit...- Aha, ismerős szitu... -Rabszállítás azt mondod? Veled tarthatok? Úgysincs semmi dolgom, most hogy a flotta elment.
-Az állat lenne! Úgyis rég repültünk együtt, és most elmehetünk a földre! Mekkora király! Siess, öltözz át, 8-as dokknál találkozunk! -Azzal elsietett előkészíteni a felszállást.
Itt az esély, van egy hajóm, nem is gyanítják, hogy rajta leszek. Majd megkérem Jake-t hogy dobjon ki valamelyik állomáson aztán onnan elutazok egy másikra, jó lesz ez.
A hangár személyzeti részén szintén nagy volt a felfordulás, senki nem is törődött vele, hogy ott volt. Gyorsan megkereste a saját szekrényét és felvette a pilóta ruháját. A szekrényben talált néhány megspórolt fejadagot, leginkább csokoládét. Hosszabb repülésekre 1-2 kis kockát kaptak a pilóták, nagy ritkaságnak számítottak a civilek körében és jópénzért el lehetett adni. Akár még egy jegyet is tud majd venni belőle valamelyik távolabbi bázisra. Átöltözés után elindult a hangár katonai részlegébe, ami igazság szerint egy eligazítóból, néhány raktárból és irodahelységből állt. Hirtelen szinte kihalt volt körülötte a levegő, a katonai repüléseket most szüneteltetik egy darabig.
Az egyik irodában talált csak egy embert, aki a lábait az asztalra téve játszott valami videójátékot.
-Öhm.. Szükségem lenne a raktár kulcsára egy kicsit.
-Mimimi? Micsoda? -Szinte kiesve a székből pattant fel az alacsony kövérkés ember. -Hiszen nincs semmi repülés betervezve.
-Iiiigen, csak bent hagytam valamit a múltkor, azt szeretném megkeresni. Egy... Egy fényképet... A barátnőmről! - Úristen... Legalább tanulj meg hazudni! Mindenki tudja, hogy nincs barátnőd, egyedülálló hülye vagy, aki mindenkit elküld maga mellől!
-Ja, hát az más. Ott a kódkártyám felakasztva. Gondolom megtalálja egyedül is uram, nem kellek én hozzá - Majd félve hátrapillantott a monitorra, amin szemmel láthatóan egy karaktert éppen nagyon öltek.
-Persze, persze, folytassa nyugodtan - Még be se fejezte a mondatot, de már a kontroller felé kapott és próbálta menteni az életét az őr.
Kifelé menet felkapva a kártyát elsietett Erik a raktárakhoz. Két pisztolytáskát az övére akasztott, nem volt ritka, hogy a pilóták fegyvert hordtak magukkal a repülésekre a kalózok miatt. Meg ha kifogyna az üzemanyag vagy bármilyen hiba történik egyszerűbb megoldás, mint az oxigén elfogyását várni. Az egyik zsebbe még becsúsztatott egy katonai PDA-t. Ügyis kis kütyü, elektromos zárak feltörésétől kezdve még egy kis hatótávolságú radar és életjel felismerő is van benne.
Elindult a 8-as dokkhoz, ahol Jake már várta.
-Bejelentettelek téged is, mint másodpilóta. Engedélyek megvannak, már csak a foglyot várjuk és mehetünk is. Izgi mi? Izzítsuk a hajtóműveket, mindjárt itt lesznek!
Remek ezzel lőttek a nyomtalanul eltűnésnek. De ezek szerint még nem találták meg a parancsnokot.

*A hajó belseje alapvetően nyugodt volt. Meg volt a maga sajátos romantikája. A katona, aki agyonlőtte a felettesét, és most nyugodtan várja Cincinivel a sorsát. Mert igen. Cincin a patkány bebújt a zsebébe indulás előtt. Az elmúlt két hónapban Alexnek volt ideje megszelídíteni a cellablokkok egyik kis kártevőjét, aki azóta társa, és mulattatója volt.
A cellának kialakított raktérben csak csöndben egy sarokban öldögélt. Míg az a pár rab, aki még a raktérben lézengett, egymást heccelte idegességében. Azonban egyik sem szólt Alexhez. Elvégre ő gyilkos volt, míg a többiek leginkább piti bűnökért kerülnek majd elosztásra kutatólaborokba, vagy munkatelepekre. De nem a Földre.
A hajó rádiója kissé recsegve szólalt meg.
- Végállomás jómadarak. Azaz... a nagyobb részeteknek. Megérkeztünk a Marsra. Sorakozzatok fel, mert egyéb esetben az elekromos nyakörvek működésbe lépnek, és lesütik a fejeteket a helyéről. Ezt senki nem akarja ugye? Na szerintem se.
* A fegyencek tették amit mondtak. Így aztán egy rövid várakozás után szisszenve nyílt a zsilip, és katonák léptek be a raktérbe. Gyors felmérés, majd kihajtották az "elosztóként" emlegetett hely felé a többieket. A zsilip visszazáródott, és a belső fények félhomályba vonták a területet. Alex ezt az időt választotta, hogy kinyújtsa végtagjait. Felállt, és sétált egy két kört a raktérben.
- Pilóta! Kérhetek jelentést? Mikor indulunk tovább?
*Pár perces csönd után megszólalt a rádió.
- Halljuk. Ami azt illeti nem kaphat részletes tájékoztatást. Pilóta váltás lesz, aztán indul amikor indul. Ennyi.
- Köszönöm. Ez is elég.
*Azzal némaságba burkolózott a raktér.
Alex leült, majd csak a patkányával játszva, elmerengett a füstbe ment jövőképén. Natasha és ő a Marsi kolóniáról az utolsó telepítő hajón kellett volna, hogy elhagyják a galaxist. Szép jövő állt előttük. Egy szőke kutató lány, és egy katona. Nem lett volna vészes az élet. A flottában minden meg lett volna, amit csak kívánhatnak. Lakás, munka, szórakozás, izgalom. Ám mind ez egy pillanat alatt... egy vörös ködbe burkolózó hirtelen jött ötlet miatt... semmivé foszlott.
- Alex te barom. Hányszor mondta apád, hogy gondolkozz. Ehelyett te mit csinálsz? Agyon lövöd a főnöködet. Még akkor is, ha egy seggfej volt. Megérte?
*A fiatal férfi arcán egy gonosz vigyor szaladt végig.* - Naná hogy meg. Bár Natashát kicsit sajnálom. De hé... azért a Föld se lehet olyan rossz. Már persze ha van légköre, és nem öl meg a sugárzás a zsilip elhagyása után. Ha nem várnak odalent foszforeszkáló mutáns lények, akik a szívókájukkal kiszopják az agyad, és elnyalogatják a szemgolyódat csemegének.
Hiába. A zsilip és a Föld között egy nagy különbség volt. Mindenki tudta, mi van a zsilipen túl. És hogy legalább az gyors halál. Míg a Földről csak legendák, és pletykák keringtek. De azok egy nagyon masszív holo-horrort is kenterbe vertek. Az azonnali elolvadástól a gyors, de millió évnek tűnő fájdalmas halálig minden volt közte. Egyes teóriák szerint az idő is meggörbült a földön. De hogy ezt ki találta ki, és mi alapján, az már egy másik kérdés.
A Föld egy dolog miatt volt rosszabb a zsilipnél. A kétségek, és a félelem amit táplált az elítéltekben. Alex ugyan nyugodtnak tűnt. De koránt sem volt az. Ő is félt.

A kis szállítóhajó pilótafülkéjében középen egy monitor átváltott egy szőke szemüveges nő álmos fejére.
-TF-18-as transfer, itt a Marsi irányítóközpont, az 1-es jelű rabszállító megérkezett az elosztóba. 30 perc múlva vegye át a hajó parancsnokságát és folytassa az útját a Földre. Vége.
A monitor visszaváltott a navigációs térképre és megjelent rajta az útvonal. A két pilóta szó nélkül tette a dolgát, már összeszokottnak is mondhatóan. A kis hajó egyetlen hang nélkül levált a bázisról, majd az ionhajtóművek lassan felgyorsították az utazósebességére. Nagy sebességekre nem volt képes a kis bádogdoboz, de szükség se volt rá, csak közeli bázisok közti utazásra szolgált. Még így is pár perc alatt elérték az elosztót, amin a szokásosnál kicsivel nagyobb forgalom volt. Egyetlen nagyobb hajó dokkolt a kisebb állomáson és számtalan kisebb.
-Az lesz a miénk. De gyönyörű!
-Azt a rozsdahalmazt te gyönyörűnek nevezed?
Valóban volt benne valami gyönyörűség, de semmiképp nem az állapota. Az egyik legrégebbi űrhajó lehetett az egész naprendszerben, de még így is kivételes volt. Ritka eset volt, hogy egy hajót ilyen jól felszereltek a szélsőséges helyzetekre. Legfőbb ismertetőjele a különleges kékes színű sugárzáselnyelő páncélzata volt, valamint a szokásosnál jóval több hajtómű. A szárnyakon lévőkről látszódott, hogy utólagosan lettek felszerelve valószínűleg a kiszámíthatatlan Földi légkör ellensúlyozására, valamint a fegyverzete se volt hétköznapi. Bármelyik kisebb hadihajóval fel tudta volna venni a harcot.
Biztos a földön lévő hatalmas szörnyek ellen... Nevetett magában Erik. Más indok nem jutott az eszébe, hogy miért fegyvereznének fel egy rabszállítót ennyire. Elvégre ha fellázadnának a rabok ki akar egy ilyen gyilkos eszközt adni a kezükbe. Ismét elmosolyodott magában, hisz tudta, hogy egy rablázadás szinte lehetetlen, nem csak a teljesen izolálható rabtér miatt, hanem mert szimplán elképzelhetetlennek tűnt, hogy piti bűnözők ilyesmit akarjanak csinálni. Évtizedek óta a legsúlyosabb büntetés 2 hónap kényszermunka volt. A Földre meg ki tudja milyen rég nem repült senki, aztán a meséknek hisznek az emberek, azért a hatalmas arzenál.
Miközben gondolkozott aktiválta a dokkolási mechanizmust. A halk szisszenés a pilótafülke mögül jelezte, hogy sikeresen rácsatlakoztak az állomásra.
Lassan átsétáltak a másik hajóhoz, ahol a másik pilótáktól átvették azt.
-Itt az RB-1 jelű rabszállító, engedélyt kérek az állomás elhagyására. -mondta monoton hangon Jake a headsetbe, amint felvette azt.
Pár másodperc szünet után recsegve megszólaltak a hangfalak.
-Negatív RB-1. A központ elutasította a kérését. Mr. Erik Keifer a hajó fedélzetén tartózkodik?
Bamm! Vége, megtalálták a hullát, rájöttek, hogy ki volt az, és meg is találtak. Nem volt valami sok idő.
-Igen, valami gond lenne a papírokkal? Elírtam valamit?
-Kérem állítsa le a hajtóműveket és hagyják el a hajó fedélzetét, egy biztonsági csapat a belső zsilipnél fogja várni magukat.
-Kérlek Jake ne haragudj. Majd mindent meg fogsz tudni, de most el kell hagynod a hajót.
-Mi a franc? Mi történt? Miről nem szóltál?
-Egyedül a te érdekedben nem tettem, egyedül te vagy az akit barátomnak tekintek, és bocsáss meg, hogy belerángattalak.
-Hékás, akármit is tettél én veled tartok! Megint behúztál valakinek? Csak nem egy felettesnek? -nevetett Jake.
-Kicsit durvább most a helyzet, nem hiszem, hogy pár hét elzárás után elengednének. Ne kelljen még egyszer mondanom. -Azzal elővette a fegyverét az oldaláról Erik.
-Nem értem az egészet.
-Nem is kell. Egyelőre. -Biccentett egyet a zsilip felé.
Jake felfogta, hogy itt sokkal nagyobb gond van, mint először gondolta. A legjobb barátja fegyverrel akarja eltántorítani attól, hogy vele menjen.
Lassan felállt, és elindult a zsilip felé.
-Vigyázz magadra, és majd írj egy-két levelet. -Nevetett a pilótafülkét elhagyva.
Jake lesétált a lépcsőn a zsiliphez vezető folyosóra. A bázis és a hajók védelmében mindenhol hármas zsilipek vannak, ahol egyszerre csak egy ajtó lehet nyitva. Mikor átért a bázis zsilipjébe már látta a 4 felfegyverzett őrt. A zsilipajtó még ki se nyílt teljesen, amikor leronhanták az őrők és a bázis hideg acélpadlójához nyomták, majd megbilincsélték.
-Mr. Keifer, ezennel letartóztatjuk gyilkosság elkövetése miatt.
-Micsoda? Gyilkosság? Amúgy Keifer még a hajón van, nem én vagyok az.
Hárman le is ugrottak róla és indultak át a hajóra. A középső zsilipben jártak, amikor a rabszállító hajtóművei felizzottak.

-Utolsó felszólítás, állítsa le a hajtóműveket és hagyja el a hajót. A dokkolási mechanizmust letiltottuk a fedélzeti számítógép számára, nem tudja elhagyni a bázist. -recsegett a hangszóróból.
Te azt csak hiszed.
Roland rátekintett a zsilipek kamerájára, és látta ahogy Jake-et lerohanják az őrők a túloldalon.
No, legalább biztonságban vagy.
Az ionhajtóművek tolóerejét 100%ra növelve a hajó elkezdett rázkódni. A dokk tényleg nem akarta engedni, viszont annyi kakaó volt a rabszállítóban, hogy a bázist elkezdte letéríteni a beállított keringési pályáról. Annak a vezérlése egyből korrigálni akart és a két ellenkező irányba toló hajtómű megtette a hatását. A leggyengébb pontnál, a középső zsilipnél szétszakadtak.
A belső kamerán még épp látta, ahogy a három őrt a vákuum kirántja a zsilip megmaradt részéből.
Szép. Már 4 embert nyírtál ki! Mi a francot csinálsz? Lemészárolod a naprendszerben maradt összes embert bosszúból mert nem mehettél el?
Hatalmas rázkódás hátulról, majd egy pillanatra elment az áram az összes rendszerből. Még szerencse, hogy be volt csatolva, ugyanis a mesterséges gravitáció is lekapcsolt. 3-4 másodperc múlva a rendszer visszaállt, és rengeteg piros fény villant fel egyszerre a műszerfalakon. Erik elkezdte visszakapcsolgatni egyesével a főbb rendszereket, mint a hajtóművek, a létfenntartás, a radar, fegyverzet. Újabb rázkódás, szintén hátulról. Az űrbázis tüzet nyitott a távolodó rabszállítóra.

A félhomályban a percek órákká vagy talán napokká is nyúltak az utolsó elhangzott géphangszerű mondatok óta. Semmi sem történt. Alex agyában egymást kergették a rémképek arról, ami majd vele történhet a Földön. Az is lehet, hogy csak kikísérik a hajó ajtaján, majd amint lelépett a rámpáról, tarkón lövik. De ha ez a helyzet, akkor mire fel ez az egész? De komolyan. Nem lenne olcsóbb a zsilip, mint hogy a szállításával meg az energiákkal bajlódjanak?
Néma csönd. Az acél falak még a hangokat is megölték. Nem történik semmi. Mi lesz már. Induljunk már. Nem élek örökké. Akkor legalább a szabad ég alatt haljak meg, és végezzen velem valami ször...
*A hajó megrázkódott. Nem úgy, ahogy általános esetben felszálláskor.
- Mi a picsa?
* A motorok felzúgtak, azonban nem indult semerre a kaszni. Alex nem tudta hova tenni a dolgot.
És ezt csak tetézte az áramkimaradás, ami a raktérben a gravitációt is kinyírta. Az ex katona emelkedni kezdett. Próbált elkapni egy fém rudat, de nem volt elég gyors. Nem számított erre. Aztán hirtelen minden vissza. Ő pedig hatalmasat csattanva vágódott végig a padlón. ÉS ha ez nem lenne elég, a rabszállító hirtelen megindult. Ő pedig szinte azzal a lendülettel be is csúszott az egyik priccs alá. Mostmár dühösen üvöltött ki az acélajtóval elválasztott pilótafülke felé.
- Mi a fasz van már? Azt hittem a földön akarnak megölni, nem az űrben. Mi a jó picsa történik?
*Majd nemsokára a gép ismét megrázkódott.
- Ezek lövések voltak? Mi történik? Kalózok? Engedjenek ki. Tudok segíteni. Katona vagyok...voltam. Értek a gépek fegyverzetének kezeléséhez is. Garantálom, hogy jobban lövök, mint a maguk lövészei!
* Azzal ököllel kezdett dörömbölni az acélajtón.

Az egyik biztonsági monitoron Erik észrevette, hogy a rab az ajtót püföli, miközben próbálta a hajó irányát beprogramozni az épp újraindult navigációs computerbe. Oldalra nyúlt és egy kapcsolóval bekapcsolta a mikrofont és a hangszórókat a raktérben.
-Pajti, maradj nyugodton, mert különben... A francba! - Újabb rázkódás. A radar észveszejtően elkezdett sípolni.
Király, torpedók. Van kb 30 másodpercem élni.
-Kiengedlek, de figyelmeztetlek, hogy fegyverem van és ha bármivel próbálkozol lepuffantalak. Már 4 embert öltem meg, szóval nem fogok egy másodpercig se gondolkozni! 6 óránál két torpedó vár rád!
Azzal gyorsan átkapcsolt még két kapcsolót, ami elvileg a raktérbe vezető ajtó és a pilótafülke zárját kapcsolta.

Ahogy a raktérben ismét megszólal a hangszóró, majd közlik vele, hogy mi is a tényállás... miszerint a hajó pilótája egy dologban különbözik csak tőle... történetesen, hogy nem a raktérben van, csak felnevet.
- Üdv a fedélzeten Koma. Azonban nem a rossz végében vagy a hajónak?
* De a folytatás sem szegi kedvét. Fegyvere van. Magasról tesz rá. Azzal majd akkor foglalkozik, ha egyáltalán támadó szándékában lesz a pilóta. Bár ez valószínűtlen, hiszen ő is menekül. És így legalább saját szándékán kívül ugyan, de mégis csak kiutat jelent neki egy amúgy határozottan szar helyzetből.
Az ajtó szisszen, majd Alex gyors lépésekkel ugrik a fegyverkezelő másodpilóta helyére. Sebesen veszi fel a sisakot, ami a célzáshoz, és a tájékozódáshoz szükséges.
- Ez szoros lesz.
*Jelenti ki olyan hangon, mint aki jól szórakozik, majd tüzel. Egyszer...kétszer...háromszor. Egy mellé kettő talál.
- Detonációs lökéshullám hat másodperc múlva.
*Alig hogy kimondja, már rázkódik is a gép, méghozzá jó rendesen. Majd amint az elcsitul... és vélhetőleg Erik is ura a gépnek, Alex ismét jelent.
- Egy rajnyi vadász öt, hat és hét óra felől.
* Ujjai sebes táncot járnak a számítógép megfelelő konzolján, majd csak füttyent egyet.
- A Taurusz vadász egység. Koma... ezek komolyan játszanak... A végén még nem a Földön kell megrohadnom.
*A pilóta mostmár biztosra veheti, hogy fegyenctársa határozottan jól érzi magát.

-Taurusz vadászegység? Pár hónapot voltam azoknál az idiótáknál. Célozni nem tudnak, de ha össztüzet zúdítanak ránk akkor beszoptuk. Próbáld meg szétszedni a formációjukat!
Azzal hirtelen oldalra rántotta a hajót éppen kitérve pár lövés elől. Bal kézzel még mindig az útirányt próbálta beállítani, amikoris rájött, hogy fogalma sincs, hogy hova kéne menni.
-Vakációnk célja? Azt kétlem, hogy a Marson szívesen fogadnak minket, vagy akármelyik bázison ha már arról van szó.
Magyarul maradt a Föld. Ha már úgyis oda kerülök akkor minek ez a nagy hűhó? Megadod magad és úgyis odaküldenek. Felesleges túráztatnod magad.
Hirtelen ismét irányt változtatott Erik, most már látszott, hogy van is valami úticélja.
-Készítsd légyszi a fő fegyvert. A régi sulimat szeretném kicsit újrafesteni.
Abban a pillanatban fel is tűnt a láthatáron a hatalmas űrbázis, melynek az akadémia a legfelső részén volt. Csak pár jól irányzott lövés és a bázisnak nagy baja nem lesz.
-Szüntessék be a tüzelést és megadom magam! Ismétlem, tüzet szüntess és békésen leszállok.
A bázis melett a radaron hamarosan újabb pöttyök jelentek meg, szélsebesen száguldva feléjük.
Hátulról ismételten rázkódások, az együttes tűzerőt nehéz volt kikerülni, bár a cikázással a saját lövésze dolgát se könnyítette meg Erik.
-Assssszem ezek nem akarnak újra rabként látni téged! -Újabb sorozatot sikerült éppenhogy elkerülni egy éles felfelé kanyarral.

- Apám nem tudom te mit tudsz a Tauruszokról... de az tuti, hogy az utóbbi időben állig fegyverezték a gépeiket. Ha jól hallottam még valami prototípus "bolygóroppantó" cuccal is. Ha a vezérhajójukat le tudnám szedni... mondjuk.... *Egy sorozat célba ért. A vezérhajó ugyan nem sérült súlyosan, de a forgalomból kivonta* - ...így, akkor az tökéletes lehetne ahhoz, hogy... Óh látod azt a kukást? Lavírozz be mellé. Így jó. Köszi... *Csatt. Egy hajtómű a kukásnak mínusz, ami álltal befordult a saját tehetetlensége miatt a raj elé.* - Ezek tényleg marhák. Minek követnek ennyire pontosan? Jobban szétszórva eredményesebben tudnának össztüzet zúdítani.
* Mondja fejcsóválva a lövész. Majd csak a következő utasítást hallva, már élesíti is a rakétákat.
- Szólj ha mehet a rakéta függöny.
* Közli vigyorogva. Hogy hány ember tartózkodik ott? Nos... nagy valószínűségel... nem sok. Amikor Erik közli, hogy meg akarja magát adni, Alex csak felé fordul.
- Te komolyan megvesztél? Nagyon remélem, hogy csak elterelő trükk.
* A Tauruszok ismét tűzzel nyitnak a hajó felé, ám az csak megremeg.
- Egész jó. A pajzsok még 70%-on. Szerintem kitart még egy negyed óráig ezzel a tüzelési tendenciával. Úgyhogy... ha kiadod az iskolád átszabásának parancsát... talán el is húzhatnánk utána innen. Ezek nem hogy engem... de téged se igen akarnak épen, és egészségesen látni. Azt mondanám... irány a Föld. És akkor talán még megúszhatjuk valahogy a légkörében eltűnve.

Szép kis robbanás lesz. Remélem minél többen ott lesznek azok a nyomik közül.
-10 másodperc és hatótávon belül. Amúgy csak abban reménykedtem, hogy nem fognak lőni ránk. De amint láthatod nagyon szeretnek engem. Azok ott szerintem meg az akadémia pilótái lesznek. -mutatott az bázistl közeledő gépekre Erik - Még ha meg is adnám magam akkor is seggbe akarnának kúrni.
A 12 könnyűvadász 4-es csoportokra bomlott és széthúzódtak. 3 csapat elölről, 3 hátulról, akik már kiss megfogyatkoztak.
Kicsit lentebbvéve a tolóerőt közelebb engedte a hátulról üldözőket. Szeme sarkából láta, hogy a lövész ránéz, hogy mégis mi a fenét csinál.
Mikor már elég közel voltak a botkormányt teljesen előre tolva kitért a lövések elől, melyekből az egyik sorozat a szemből jövő egyik csoportot telibe is kapta. A gépek nagy része tudta követni a rabszállítót, de a hátsóknál az egyik megsérülhetett, ugyanis nem kanyarodott olyan gyorsan, mint a pilótája várta volna és kettémetszette az egyik könnyűvadászt.
-3-mal kevesebb, maradt vagy 20, de legalább a cél tiszta, indítsd útnak azok a rakétákat és irány a Föld.

Ahogy Erik lassított, hogy közelebb engedje a vadászokat, egy pillanatra meghökkent. Kérdőn nézett, ám amint a szemből jövő vadászok is élesítették az ágyúikat, azonnal felismerés gyúlt a szemébe, és csak megkapaszkodott a karfába. A manőver nagyon ügyes volt. Alex magában elismeréssel adózott a pilóta koordinációs képességeinek. Majd csak újra a vadászok felé fordította az ágyúkat. Gyors, de rövid sorozatokkal szedett még le 3-4 gépet. Már nem számolta.
- A cél tiszta. Tökéletesen tiszta. Akkor... Eresszük ki a kis édeseket.
* Azzal egy szimpla gombnyomással pokoli rakétaáradatot zúdított az akadémiára. Minden egyes rakéta robbanása egy fényes tűzgömböt hozott létre, ami előbb szűkült, majd hirtelen gigászi detonációval akkora pusztítást okozott, hogy nem hogy az akadémia, de a környező park, és hangár is a semmivel lett egyenlő.
- Hű azt a rohadt. Ki gondolta volna, hogy Pazuzu típusú rakétákkal szerelik fel ezt a roncsot? Hűűűű azt a rohadt. Én csak az épületet akartam hazavágni. De úgy tűnik faszán tömegmészárlást rendeztem. Hűűűűű bazdmeg...
*Közölte kicsit megrökönyödve a srác.
- Okés... azt hiszem most aztán takarodjunk innen, mert ha eddig csak a tauruszok jöttek ránk, akkor mostmár idezavarják a Csontlégiót is. Azokkal pedig nem akarok összefutni.

Erik egy pár másodpercig még csodálta a robbanásokat, majd egy újabb betalált sorozat visszazökkentette a való életbe.
-Jaja, tűnjünk innen. A távolsági érzékelők jeleznek valami közel fénysebességgel érkező hajót a Szaturnusz felől.
Hatótávolságon kívül megjelent egy hatalmas, de kecses hadihajó.
-Basszameg! A Sensorium csatacirkáló! A flottával ment volna, csak nem lett kész időben valammi probléma volt a hajtóművével. De ezek szerint már nincs. Nekünk végünk, ha lőtávon belül ér. Kapaszkodj, megpróbálok valamit.
A fénysebességet átlépni még nem sikerült az emberiségnek, ezért a telepítőflották ugrókapukat hagytak maguk mögött rendszeres távolságokra egymástól, úgy 5 évente egyet. Az az idő alatt majdnem 5 fényévet utazott a flotta, így ha nem épp egy kaput telepített, nehezen lehetett eljutni oda. A közel fénysebesség is csupán néhány hajó volt képes elérni, az Erikéket üldöző vadászoknak nem volt elég nagy teljesítményű reaktorjuk olyan hajtóművek üzemeltetésére. A rabszállító viszont már annál inkább. Egyetlen gond a lassítással volt, ha túl későn vagy korán kezdi el az ember, kicsit más helyen fog kikötni, mint tervezte.
Hatalmas rázkódás, majd hirtelen maguk mögött hagyták mind a vadászokat, mind a szétlőtt űrbázist, mind pedig a cirkálót. Másfél percig tartott az út, viszont amint elkezdett lassítani Erik már tudta hogy gond lesz. Az atmoszféra felső határán tudta visszanyerni a hajó irányítását, ami már rég késő volt. A pajzs szinte egyből felmondta a szolgálatot a kedvezőtlen beérkezési szög miatt.
-Ez rázós lesz!
Amint kimondta, szinte egyből elkezdett rázkódni a hajó. A botkormányba két kézzel kapaszkodva próbálta jobb szögbe állítani a hajót, de a fúvókák nem sokat értek, annyi levegő pedig még nem volt, hogy aerodinamikailag lehessen irányítani.
-A hőpajzsok alig bírják! A jobb szárnyon pár panel már le is szakadt! Öröm volt veled lenni ezen a kis kalandon haver.

- Na gyere, O. Ma nem találtunk sok mindent, de ez van. Ideje hazamenni.
A róka megcsóválta a farkát, és az alak mellé ugrott.
Tetőtől-talpig be volt bugyolálva, csak a szemei látszottak ki a homokszín ruháiból ahogy szelte a sivatagot.
Sokaknak halálos ítélet volt ez a temérdek bucka, de ő úgy ismerte, mint a tenyerét így határozottan vette az irányt az éppen aktuális lakóhelye felé. Talán lassan tovább kéne állnia a következőhöz... hallott pletykákat, hogy észak felé pár közösség egymásnak esett, talán tud pár dolgot halászni a zavaros vizekből.
A gondolatmenetéből egy lángoló fénycsóva szakította ki.
Megdermedt, és még O is morogva nézett fel az égboltot átszelő jelenségre.
Űrhajó...?
Húsz éve nem jött ide hajó, már ha lehet hinni a meséknek, és... most határozottan valami a föld felé igyekezett. A horizonton a távolban... de nem túl távol.
- O... O gyere... Gyere.
Elkezdett futni az ellenkező irányba, de még így is elérte a hang, az iszonyatos csattanás, és a porfelhő... O csak nyüsszögött, ő maga pedig köhögve feltápászkodott, és megfordult, várva, hogy elüljön a füst meg a por...
- ...óhogyaztakurva. Mondd, hogy nem a házunkon landolt. Nem lehet akkora pechünk, igaz, O?
A róka nem válaszolt - hol tudott volna? Azért annyira nem volt mutáns, hogy megszólaljon.
Így hát csak az ember és a róka útjukat vették a füstfelhő irányába.

- Mi a fasz? Sensorium? A jó francba. Ha Kelleway-ék elkapnak minket, akkor hidd el... szívesebben kerülnék a tüzük alá, mint a kezükbe. Kelleway dandártábornok egy állat. Akkora mint egy rakodó mech, és úgy üt mint egy hangsebességre felgyorsított Samu kalapács. Húzzunk innen. Nem érdekel hova, csak húzzunk. Egy valakitől féltem a tisztin, és az Kelleway volt. Márpedig ő kapta meg a Sensoriumot.
*Magyarázza már-már pánikban az eddig halálnyugodt katona. Majd amikor a pilóta a tolóerőt maximumra tolta, csak gyors ütembe kezdte becsatolgatni az öveit.
Egy pillanatra elhomályosodott minden. Azt a közel 400 millió kilómétert pillanatok alatt teszi meg a rabszállító. Majd a felső légkörben a szállító igen csak rázkódni kezd. Erik megpróbálja ugyan kontrollálni, de látszólag szinte már lehetetlen. A pajzsok sípolva jelentik a kritikus meghibásodást. A fegyverrendszerek majdhogy nem teljes egészében használhatatlanok. (jelenleg)
- A Hőpajzs leválik. Nem fogja sokáig bírni. Hát Koma... jó volt veled. Ekkora balhéban még nem volt részem. Kár, hogy így ér véget.
*Azzal kezet nyújt a mellette ülő férfinek.
- Ilyen pilótát elveszíteni így... csúfos vég. Alex Preston. Hajdani hadnagy, a Koloniális hadsereg utolsó telepítő flottájára szánt vezető helyettes. Persze… mind ez már a múlté.
*Vigyorgott a pilótára, majd csak Megkapaszkodott várva a becsapódást. Aztán egy fehér villanással minden elsötétült.

-Erik Keifer, szintén hadnagy, és elvileg nekem kellett volna vezetnem az utolsó flottát, csak átkúrt a felettesem.
A rázkódás alább hagyott, de a valaha létező vízszintes vezérsíkok beleolvadtak a szárnyba, szinte lehetetlen volt irányítani a hajót. Csak zuhantak. Egy hatalmas sivatag közeledett vészesen feléjük.
-Mindent bele pici!
Erik megpróbálta legalább az orrát felhúzni a hajónak, hogy ne a pilótafülke csapódjon be elsőnek, több-kevesebb sikerrel. Utolsó pillanatban lekapcsolt mindent, kivéve a mesterséges gravitációt. Ha elég energiája van, talán tudja tompítani a kabinra ható gyorsulási erőt becsapódáskor.



Aú, aú, aú! A fejem... Mi a fene? Túléltem volna?
A kabinban félhomály volt, kint a nap már lemenőben volt. Nem tudni mennyi ideig volt eszméletlen Erik, de megpróbálta kicsatolni magát és felálni. Azzal a lendülettel hasra is esett. Ekkor vette csak észre, hogy tiszta vér kürölötte minden. A combjából egy hatalmas vasdarab állt ki. Még szerencse, hogy a katonai űrruhák képesek elszorítani a sebesült végtagot. Mondjuk így nem tudta használni a lábát, de legalább nem vérzett el, amíg eszméletlen volt.
-Alex? Alex? Életben vagy?
Megpróbálta magát a másodpilóta székéhez húzni és megráncigálta az ott ülő férfit.
-Kapd össze magad, kéne egy kis segítség ezzel...
Lassan magához tért a férfi.

*A pilóta...ha minden jól alakult volna...a flottánál is a pilóta lett volna. Mit veszített ezzel a Kolónia. Nagy kár érte.
Fut át a férfi agyán a gondolat, miközben egyre közelebb volt a talaj. A fegyverrendszerekről ő is átváltott a vészmeghajtók, és egyéb francoskrumplik irányítására. Ebben már nem volt olyan jó, hiszen a fegyverek voltak az ő első számú képzési területe. De valamicskét tanítottak neki is ebből. Izzította a vészfékezőket, az irányító lapátok ugyan már régen nem működtek, de talán még a csonkjaival is...ha ugyan van még ilyen...lehet valamit kezdeni. Vészes közelségbe került a föld. Majd minden sötét.

- Kapd össze magad kéne egy kis segítség ezzel...
*Alex felpislogott. A szemébe vér csorgott a fejéből, amit nagy valószínűséggel bevert valahova a zuhanáskor. Ugyan őt nem döfte át semmi, de rendesen beszorult a pultok és az ülés közé.
- Egy...perc...hogy a féreglyukak szívják be az egész kolóniát... szétszakad a fejem... és levegőt is alíg kapok... megpróbálom kibontani magam. Valahol kell lennie egy lézervágónak... keresd meg kérlek ha tudod. Akkor ki tudok innen mászni.
*Közli komolyan, majd ha a vágót megkapja, kibontja magát. Törött bordás, kissé sípoló tüdő... nem komoly, de megsérült a légzőszerv.
- Kihúzzam?
*Kérdi a pilótát a vasdarabra mutatva. Majd ha az biccent, akkor szólal meg ismét.
- Szorítsd össze a fogad. Háromra rántom.
*Azzal ráhelyezi a kezét, és ha amaz összeszorította a fogát, már rántja is.
- Három.

Felordítva a fájdalomtól Erik a combjára szorította a kezét, amiben már szerencsére nem volt benne a vasdarab. Még egy darabig fájni fog, szerencsére a csont nem sérült, legalábbis nagyon reméli. A ruha pillanatok alatt elállította a vérzést, majd engedte, hogy a keringés visszaálljon Erik lábába.
-Ah, zsibbad mint állat, de ezek szerint ha érzem akkor legalább nem voltam olyan sokáig eszméletlen, hogy elhaljon ez a szar.
Nagy nehezen felhúzta magát a székébe majd megpróbálta elindítani a hajó rendszereit.
-Legalább a reaktor épp. Nem szeretnék egy rakás sugárzó vasdarabon csücsülni. Ja, várj a Földön vagyunk, milyen ironikus körülöttünk valószínűleg minden radioaktív...
A rendszerek sorra talpra álltak, ám a helyzet katasztrofális volt.
-Szeretnéd hallani a hibajelentést? Akkor ülj le, hozz egy kávét, mert pár órán keresztül sorolhatnám. Inkább azt mondom, amink van. A radar úgy néz ki, hogy működik, legalábbis a közelségi. Fegyverzetünk talán a rakétákból áll, meg a hátsó lövegek épek. A fő hajtómű is sértetlennek látszik, de hogy azt használhassuk fel kéne emelkedni, ami pedig a manőverező hajtóművek nélkül nem fog menni, márpedig azok szénné sültek. A burkolat viszonylag épnek tűnik, leglábbis így atmoszférán belül. Aztán hogy vákuumban mi lesz még nem tudni. Odakint a levegő lélegezhetőnek tűnik, bár kissé nagy a por és a hőmérséklet se túl baráti, jelenleg 15° és csökken. Radioaktivitás vagy nincs, vagy tropa az érzékelő. Minden esetre tartsunk kézél egy-két anti-rad tablettát, ha rosszul vagy azonnal vegyél be vagy kettőt. Talán tudja lassítani a folyamatot, ha nem túl vészes mértékű. A vezérsíkokat meg kéne nézni, hogy javíthatóak-e. Meg tudodnád nézni?
De amint ránézett Alexre egyből látta, hogy nem valami jó állapotban van. Az oldalát fogta és furán vette a levegőt.
-Ok, ráér később is. Nézd meg a raktárban hátha van még egy ruha. Talán képes összeszigszalagozni téged is. Van egy kis orvosi szoba a hajón, de nem nagyon értek hozzá.
A radar pittyent egyet.
-Valaki vagy lehet, hogy valami közeledik felénk. Jelenlegi sebességével kb fél óra és ideér. Megyek megnézem a fegyverraktárat, hátha van valami használható.
Azzal elindult a hajó hátulja felé. Kicsit zavarta ugyan, hogy otthagyta Alexet, de semmit nem tudott tenni érte. Elsősegély órákat általában kihagyta, úgy gondolta, hogy amit a ruhák nem tudnak összefoltozni, azért már felesleges aggódni. Meg ugye saját magát úgyse tudja ellátni, másokat meg leszart, szóval teljesen felesleges időpzarlásnak tartotta. Most ugyan lehet jól jött volna...

Ahogy kioldották a székéből, feltápászkodott. Kissé nehezebben mozgott mint megszokta, de van ez így. Járhatott volna rosszabbul is. A légzőszervei sem károsodtak olyan mértékben, hogy az életveszélyes legyen. Csak egy kis kellemetlenség. Lehetett volna rosszabb is. Amint végzett Erik helyrerakásával, és az ellenőrizni kezdte a műszereket, majd elmondta mi működik, a katona csak összevonta a szemöldökét.
- Összegezve... szívás. A kijelző nem mutat rádióaktivitást? Nocsak. Akkor ezek szerint tényleg meghibásodott.
*A vezérsíkok ellenőrzését mindenképpen a raktárral kezdte, ahol csodák csodájára vagy az istenek kegyelméből, talált egy olyan ruhát, ami a pilótának is volt. Noha egyel régebbi széria, de arra jó lesz, hogy megvédje a további hirtelen dolgoktól. Erik ruhájában talán már volt a fájdalomcsillapító vegyületeket fecskendező csatlakozás vész esetére... talán. De amit Alex talált, abban még biztos nem. De nem is volt most rá égető szükség.
- Tudod... *Szólt ki a raktérből, miközben beöltözött...* - Nekünk a katonai akadémián mindig azt tanították, hogy a fájdalom jó barát, mert jelzi, hogy még élsz. Nem tudom ki volt az a barom, aki ezt mondta... de tuti nem volt még meglőve.
* közölte, mint egy a csevegés fenntartásának kedvéért. Majd az orvosi szobába ment, hogy ellenőrizze mik vannak, és mik nincsenek.
- Továbbá... bevallom arról sincs fogalmam, hogy mi a francért van felszerelve ez a gép csodadolgokkal. A Pazuzu rakéták is új fejlesztés. Ahogy nézem itt is van Trikorder, de még bőrregenerátor is. Szerintem ha értenénk hozzá, még egy szervátültetést is meg lehetne oldani ezekkel a szerelésekkel... fegyver tekintetében hogy állunk? Mondd, hogy van Mark.VI-is a fegyverszekrényben. Mert ha csak Mk1-esek lesznek, és szomorú leszek, és csalódott.
*Közölte félig vigyorogva, ahogy listába vette a gyógyszereket.*
- Mi a picsának ide Barbiturát? Szerinted minek egy fogolyszállító hajóra igazságszérum? Na mindegy. Van Anti-rad is. Kérsz? Legyen nálad.
*Azzal kisétálva egy kis műanyag tégelyt nyomott a másik kezébe, miközben ő is elsüllyesztette a sajátját tégelyét.
- Na... megyek megnézem mi a fene van odakint... Aztán meglátjuk. A ruhák komjai vagy működnek, vagy nem. Na milyen fegyvert találtál? Dobj egyet. Ígérem nem lőlek le.
*Vigyorodott el a srác, majd ha megkapta a fegyverét, akkor elindult a zsilip felé.

Belépve a raktárhelységbe meglepő látvány fogadta. A legújabb fegyverek amik valószínűleg az egész naprendszerben léteztek. Ezekből még ők se kaptak a tisztiképzőben, pedig elvileg az a legelitebb hely az ilyen dolgokban. Egy kisebb rohamosztagot simán fel lehetett szerelni ebből a raktárból. Még hordozható energiapajzsot is talált. Jó kis dolgok, csak ledobod a földre, és van egy másfélszer másfeles falad, amin semmi nem jön át. Legalábbis amíg bírja szusszal az akksi. Kis gondolkozás után felkapott egy VLR-01 mesterlövészpuskát, valamint egy VLR-kompakt impulzus gépkarabélyt. A mesterlövész megfelelő technológiával volt felszerelve ahhoz, hogy a számítógép a lövedék röppályáját a kilövés után is változtatni tudja, így több kilométerre lévő célpontot is játszi könnyedséggel lehetett kiiktatni. A gépkarabély a 120 darab 10mm-es hüvely nélküli lövedéket tartalmazó tárból ontotta automata vagy sorozatlövéseit elképesztő sebességgel.
Az utóbbit odadobta Alexnek, majd miután elindult a zsilip felé ő is követte bicegve. Menet közben a dzsekije ujjából előcsúsztatta a PDA-ját és gyorsan rácsatlakozott a hajó rendszerére.
-Baszki, gyorsabban közeledik, mint gondoltam. Kb másfélszer akkora, mint egy ember, 8-10km/órás sebességgel.
A zsilipnél Alex bevárta Eriket.
-Tessék, még egy tár a biztonság kedvéért. Ha baj van, azonnal vonuljunk vissza a hajó belsejébe. Fogalmam sincs mi lehet az. Megpróbálok a zsiliphez közel találni valami jó helyet, ahonnan belátom a hajó melletti részt.
Alexnek ideje se volt válaszolni, Erik egyből elkezdett felmászni a gép szárnyán. Az egyik hajtómű mögé letérdelve szépen látta a mellettük elterülő sík területet, de a porban nem tudta beazonosítani a célt. Átváltott éjszakai módra a fegyveren, de semmivel se lett jobb a helyzet.
Akkor várunk.
-Helyemen, remélem tudlak innen fedezni. Szólj ha pozícióban és változtatok a helyemen, ha nem úgy lenne. Vége.

*A fegyver amit Erik dobott neki egy totálisan új gyártmány. Ilyennel még csak hírből találkozott. Ahogy kézhez kapja, csak füttyent még egyet.
- Az már igen Apám. Ez valami. Mit akartak ezzel a hajóval? Világháborút nyerni? Vagy csak engem gondoltak ennyire veszélyesnek, hogy hipermodern felszerelést tegyenek rá? Nem gondolnám, hogy tényleg ennyit értem nekik.
* Közli csodálkozva, majd a zsilip nyitás előtt felkapcsolja a sisakot, ami a ruha-páncélzat nyakrészéből épül a feje köré. A szemmonitorokon adatok futnak végig. Iránytű... és úgy tűnik a fegyver képes a ruhába adatokat közvetíteni is, mert a töltényszám is megjelent egy kis alsó sarokba.
- Erik... én komolyan mondom, ez olyan mint egy játék a játéktermekben. Két hős a kies sivatagban, ahol kitudja mivel néznek szembe. Kezdem úgy érezni jó húzás volt agyonlőni a felettesemet.
*a hangját a sisak sztatikus géphanggá változtatta. De nem zavart ez senkit. Erik pedig eltűnt a falon a szárnyak közelében.
- Vettem. De biztos, hogy jó dolog a sérült lábaddal mászni? Bár... nagy kisfiú vagy már, el tudod dönteni. És én sem vagyok az apád. Bízok benned. Védd a hátam, amíg megnézem mi a helyzet a vezérsíkokkal, meg idekint a többivel.
*Az oldalára függesztette a gépkarabélyt, úgy, hogy ha kell akkor azonnal kézbe tudja kapni. De útba se nagyon legyen az ellenőrzések között. Még egy diagnosztikai trikordert is magához vett, majd elkezdte a szkenneléseket.
- Húh... háááát... Ejjj... huuh... vééégülis... talán...
*Dünnyögés dünnyögés hátán. Majd a fő lövegek, és a forgatható lézervetők...
- Oké... végre. Na ez jó. Úgytűnik a fegyverrendszer nem döglött le. Csak manuálisan újra kell indítani. Ez bele tart egy negyedórába. De meg tudom oldani. A távolsági szkennerekben kiégett egy két dolog, de szerintem cserélhető. A manőverező fúvókák... az egy bajosabb téma. Amennyire én meg tudom állapítani a szkenn alapján... működik...majd...csak egy kis helyrepofozás. Ami meg a mellék hajtóműveket illeti... nos... hosszabb javítás lesz. Nem ollllllyan nagyon vészes mint gondoltuk. No a burkolaton itt ott azért kéne tákolni valamit. Viszont egy rosszhír. A mélyűri koordinációs számítógép totál elfüstölt. Azt HA valaha feljutunk, szerezni kell valahonnan.
- Látod már mi az a nagy ami jön? Ha nem, akkor... megpróbálom még újraindítani a lézervetőket. Hátha azzal bentről is tudunk majd védekezni, ha valami mutáns óriás krokodil ránk mászik....

- Látod már mi az a nagy ami jön? Ha nem, akkor... megpróbálom még újraindítani a lézervetőket. Hátha azzal bentről is tudunk majd védekezni, ha valami mutáns óriás krokodil ránk mászik....
- Nem látom sehol, túl nagy a por. Várj, a radar mutat valamit.
Rátekintve a PDA-ra észrevette, hogy az eddig közeledő pont megállt, majd elindult nyugatra, a hajótól távolodva.
-Elmegy. Aztakurva... Máris értem, hogy miért. Még egy valami megjelent a radaron. Ami azt illeti nem csak a radaron.
A fegyver távcsövébe nézve Erik 3,4 kilométerre egy barnás körülbelül 3 méter magas valamit látott közeledett feléjük hihetetlen sebességgel.
-Mintha valami jármű lenne, nem látom tisztán, de kurvagyorsan jön. 3,4. 3,3. 3,2. Kb másodpercenként 100 méter!

- Három méter magas, és 100m/s-el jön? Na ne... mi a faszom ez? Homokilépegető?
*Kérdezte a katona, miközben elkezdte az újraindítást. Majd pötyögés közbe szólalt meg.
- Erik... menj vissza a gépbe, és kezdd el te is a még nem működő fegyvereket basztatni, hátha ketten hamarabb meg leszünk. Ha meg újra indulna, akkor legalább legyen valaki odabent, aki már abban a szent szúrásban tud tüzelni is az ágyúkkal. Nem kéne erre az akármire csak csapágygolyót szórni.
*Utalt a fegyverek golyójára, ami bár lehet, hogy nagyon jó sok minden ellen, de ki tudja. Lehet olyan páncélja van ezeknek a mutáns dögöknek, mint valami erősebb lánctalpasnak.
- Szerintem... pont be fogok én is csúszni a gépbe, mire ez ideér. Talán még a hajó harmadlagos burkolatpajzsát is tudom aktiválni. Menj.
*Mondta a mesterlövész pilótának, közben pedig az ujjai táncoltak a külső konzolokon.

Három perc bíbelődés után a gép még mindig töltötte a fegyvereket. Már csak az energiaellátással voltak apróbb gondok, de épp ezen dolgozott a gép. Ahogy Alex pedig a burkolati pajzzsal. És akkor a háta mögül fél kilóméterre meghallotta a hangot. A filmekben az óriási őshüllők sikolya lehetett ehhez hasonló. A katona hátra pillantott.
- Aztakurva. Erik... látod ezt? Ez...egy óriási... mutánshernyósáskafaszom.
*És igen. Leginkább ez volt az a mondat, amivel le lehetett írni azt a sáska-hernyó hibridet, ami feléjük közeledett. Legalább három méter magas...vagy inkább hosszú volt. Akkora lábakkal, mint a hajó egyik másik merevítőrúdja. A külső kitinváz barnán csillogott, míg a farka és a rajta lévő nyúlványok jobbra-ballra csapkodtak a homokon, ahogy közeledett.
- Mi a fene ez... egy falócsáp? Azt hiszem... mindjárt bemegyek.

Felfelé könyebb volt mászni a sérült lábával Eriknek, mint lefelé. Több, mint egy percbe telt, mire elért a zsiliphez. Vállához emelte a puskát, majd megpróbált célra tarta. 860 métert jelzett a digitális távcső. Megpróbált arra a részre célozni, ahol a dolognak a feje lehetett, de az vagy 2-3 méteres kilengéssel közeledett. Amikor úgy érezte, hogy benne lesz a célkeresztben megnyomott egy gombot a fegyver oldalán. A távcsőben egy kisebb célkereszt is megjelent, mely az izének a becélzott részén maradt, akármennyit mozdult. Erik várt még egy pillanatot, majd amikor a kis célkereszt pirosra váltott meghúzta a ravaszt. A kis lövedék a hangsebesség sokszorosával hagyta el a fegyver csövét, majd látni lehetett, ahogy az izé megtorpan. Még ilyen távolról is látni lehetett, hogy a lényt teljes egészében átvitte a lövedék.
Dobhártyaszaggatóan magas visító hangot adott ki, mint amivel semmi se történt tovább indult a hajó felé. De még az eddiginél is nagyobb sebességgel.
- Aztakurva. Erik... látod ezt? Ez...egy óriási... mutánshernyósáskafaszom. Mi a fene ez... egy falócsáp? Azt hiszem... mindjárt bemegyek.
-Azonnal told be a segged! 5 másodperc és ideér! Ez kurvagyors!
Erik belépett a zsilipkapun, kezét az ajtózáróra helyezve várta, hogy Alex odaérjen.