Lánglak város

*Az apró surranó nagyokat pislogva kémleli a tájat, a rezzenő faleveleket, és mindent, amire figyelnie kellene. Gyanús a környék, nagyon gyanús. Valami furcsa, seprűszerű árnyék takarja a láthatárt. Mikor az árny tovább nő, majd elfed mindent, Petta megrezzen és kinyitja lecsukódó szemeit. Hatalmasat ásít.
- bwwááááááhhlmosvagyooook.. Tyyygar, ott vagyunk máááár?- nyüsszög kissé nyűgösen, és igen, a törpét kérdi, mivel kimondatlanul is őt könyvelte el magában vezetőnek. Hogy ehhez a druida mit szól, az érdekelné, de valahogy mindig kimegy a fejéből megkérdezni, hisz annyi más érdekeség és kérdeznivaló akad, mint például a következő.
- Mikor érünk már oda? Nyom a nyereg, hosszú az út, és lassan már a városőrök sem fognak felismerni, annyi rajtam a kosz. Báár, ha aszondod möggyüttünk.. akarom mondani, azt mondod, ittente vagyunk, akkor már csak nem lehetünk messze... - Ejgen. a surranó nem éppen van szellemi teljesítőképessége magaslatán. A beszédközpont már pavlovi reflexként akcióba lépett, csupán a logikát és helyzetfelismerést kellene még csiszolni, no meg némi szövegkohéziót passzírozni Pettácska szavai közé.*

*Petta csendesen hallgatja a városőr szavait, s a lopásnál kicsit összébb húzza magát lova nyergében.
- Tolvajok? Hol? - pislog aggodalmasan az őrre, és leellenőrzi, hogy megvan-e még az erszénykéje. Mikor rájön, hogy igen, megnyugodva sóhajt fel. Tygar szavaira szélesen vigyorog, és fel-feltörő kuncogását heves bólogatással egészíti ki.
- Bezony, Tygar majd rendet tesz, ne tessék aggódni! - megnyugtatásnak szánt szavait az őrhöz intézi, s fel sem tűnik neki, hogy paranoiásabb körökben ez milyen bájosan burkolt fenyegetésnek bizonyulna.
Miután rajta kívül mindneki lebeszét mindent az őrséggel, a törpét követve ő is elindul, de azért még visszaszól az egyenruhásoknak.
- Köszönjük a figyelmeztetést, vigyázunk az erszényeinkre, és szorítok, hogy maguknak is sikerüljön! - arcán kedves mosoly, s hangja is ehhez illő, lévén ő tényleg csak egy kis lelket akar önteni a kardmarkolatát oly feszülten markolászó őrökbe. Mi mást is akarhatna egy magafajta jószándékú, ártatlan, ezermoslyú surranó?
- Miért van az, hogy ahova megyünk, mindenütt tolvajokról pusmognak az emberek? Ennyire rossz a közbiztonság? - kérdi társait, miután elkanyarodtak a megadott irányba, s megérkezés után ő is leparkolja a lovát.
Ha van istállófiú, ő is annak gondjaira bízza a pacit.
- Vigyázz rá, kérlek és légy vele megértő. Tudod, Kergének hívják - teszi hozzá, mintha ezzel mindent megmagyarázna, s végül ő is belép a fogadóba. Ám míg a törpe elmegy italt rendeni és intézi az ételüket, addig ő inkább lábak között furakszik át és szlalomozik, hogy megfelelő helyet foglalhasson maguknak. Az útközben elejtett tárgyakat pedig segítőkészen összegyűjti, hogy majd egy nap megkeresse a gazdájukat.*

*A kis surranó arcán meleg mosoly terül el.*
- Kismacska? Kkrrrnye, aszondod, pici és aranyos és ártatlan és kedves ésésésésmég milyen? - *kérdezget Pettánk csillogó szemekkel. Azt tudja, észrevette már, hogy a törpe időnként atyáskodó jóindulattal (és vagy pofonnal) húzza ki őt a szorult zsebek.köhöm, helyzetekből, de hogy kismakkához hasonlítja őt Tygar, azt nagyon aranyosnak és hízelgőnek találta a lányka. Úgyhogy addig üti Tygart, míg meleg.. azaz a vasat, és megpróbál mégtöbb kedves szót kihúzni a per pill egész jókedvű törpéből.
A röhögő druidára értetlen arccal néz, lévén nem emlékszik rá, hogy a másik rejtekzsebeiben lenne bódító gomba, így nem nagyon találja a hirtelen jókedv okát. De sebaj, ez persze nem szegi kedvét.
Mivel a fogadóban nincsen tömeg, Petta sem szlalomozik, lévén elég idiótán nézne ki a levegőt kerülgetve, és sajnos véletlenül elejtett erszényeket sem talál így a nagy "tömegben". Csupán az asztalokon esetlegesen látható értékesebb gyertyatartókat szemléli enyves mancsokkal. Mielőtt kínos módon "megtalálhatná" a mozdítható értéktárgyakat, bizonyára jön majd valami, ami eltereli a figyelmét, így a gyertatartó is visszakerül a helyére, s Petta is elkerüli a fogadós kardját.
Szeleburdisága ellenére azért a surranót nem ejtették a fejére, jól figyeli ő a másik három tárgyalását. Hallva az árajánlatot, felpattan (na tessék, mondom, hogy lesz, ami eltereli a mancsát a bajtól!) és odaszökken a pulthoz. *
- Drága tulaj úr, mint láthatja, alig érek fel a pultig, így szemmel látható módon jóval kisebb vagyok, mint amennyire nagy. És kisebb surranóba kisebb adag fér, nem lehetne az ár is kisebb? - *kérdi hadarva, nagyon aranyosan, s egyelőre csak a vacsorán meg az árak lealkudásán jár az agya, tovább még nem lát el. Vagy fel, ha már a pult és a lányka méreteit hasonlítgatjuk.*

*A Tygarnak elmeséltek őt nem hatják meg annyira, lévén nem az ő fajtájáról van szó, és különben is, a surranó lélektan szinte már egyszerűnek is nevezhető: nem szeretnek sokáig foglalkozni a kellemetlen dolgokkal, így rendszerint elkerülik, vagy nagyon hamar megoldják a bajt. Így aztán mondhatni könnyen túlteszik magukat a gond(n)okon.
Mikor végre ővele is hajlandóak foglalkozni, Pettánk kicsit hátrál, hogy jobban ráláthasson a fomgadósra, s közben mérlegeli annak szavait, kis mancsával törpengve dobol az állán. Eleinte kissé elszontyolódni látszik, majd felderül a képe, és határozottan bólint.*
- Rendben van, de akkor én is ugyanakkora adagot kérek, mint amit nekik szolgálsz fel! -* mondja visszatérő jókedvvel és virgoncsággal, s ha a fogadós rábólint, csak akkor adja majd oda neki a pénzét. Ha a férfi rákérdez a döntés okára, majd megválaszolja, de ahhoz előbb kérdésre lesz szükség.

Legközelebb az asztalnál hallatja csak hangját, mikor is"" kissé törpengő hangon bambul maga elé"". (Megjegyzés: XD)*
- Csak nekem tűnik úgy, vagy ez a város egyre furcsább? Először a kapuőr közli, hogy vigyázzunk az értékeinkre, mert ők nem tudnak, holott az ő dolguk lenne a biztonság és a tolvajok helyreigazítása... majd a vezetők azt akarják, hogy orkfejeket cipeljünk..Ebben semmi logika! Nehezítik a mozgást, akadályoznak a harcban, és még nehéz is, így csak keveset lehet elhozni. Ha otthagyjuk a hullákat, valaki más hozza el a fejeket, ha meg magunkkal hozzuk a zsákmányt, élő orkokat kell hátrahagyni, és ki tudja, hányszor kell fordulnunk, mire minden fejet leszállítunk? Komolyan, illogikus..Mindjárt leteszem a hajam és rálépek...- *használja az egyik, ismerősétől hallott szófordulatot, ami annyit tesz: agyam eldobom. Majd felcsillan a szeme, és elrikkantja magát, ahogy eszébe jut a hely- és energiatakerékos megoldás. *
- Megvan! - eztán jóval halkabban, szinte fojtott hangon, mégis túláradó lelkesedéssel osztja meg társaival a megoldást. *
- Gyűjtsünk inkább skalpokat!

*Az egyelőre figyelmen kívül hagyott Petta csendesen ücsörög, lábat lógat és nézelődik, amit a tüzetesebben szemügyre vett vendégek nem feltétlen néznek jó szemmel, de a kis surrranó egyerlőre kordában tartja magát, így nem okoz felfordulást holmi megszemlélt belső-zsebekkel.
Tenyerébe támasztja az állát, majd el is takarja felfelé görbülő ajkait, mikor az érkező törpe hatására az egyik vendégnek leesik a tantusz, hogy útban van, majd aztán ő maga is követi, és nagyot koppan a padlón.
Aztán ahogy Tolm beszédbe kezd, csak hallgatja. Tygar is válaszol Tolmnak. No de ezen aztán felkuncog a surranó, immár leplezetlenül, s összenéz Lenwével.*
- No lám, szóval kellett egy állati(domár) létra, mi? -kérdi hol törpe társára, hol az elfre vigyorogva, kissé heccelve mindkettőt, de szavaiból nyilvánvalóan hiányzik a rossz szándék.
Ám ami papjuka tilleti, abba már bővebben is beleszól.*
- Nem lehet, hogy valamit rosszul csináltak a papjaik? Mert nekünk nincs.. de nincs is semmi bajunk... - *mondja úgy, mintha feltételezné, hogy a papok jelenléte okozta a problémát az összes többi csapatnál. És különben is, nem feleljtette el, hogy az ő papjuk puszta szemétségől lelökte őt egy kisebb mélységbe ahelyett, hogy megvárta volna, míg kötéllel lemászik. Kissé zokon vette, így érthető, ha az irátuk való bizalma tápolásra szorul.* - Talán nélkülük könnyebb? Báár, kinek a pap, kinek a papsajt... -*bölcselkedik, majd végül csak befogja, mielőtt rászólnak, hogy ne szóljon bele, ez törpénetesen csak a törpék beszélgetése.*

*Mikor a törpe beszélni kezd, Petta hallgatja, majd egyszer csak felkuncog.
~Útiköpenyes kalandkeselyű~ ismétli a félrehallott szókapcsolatot, majd igyekszik hamar elhallgatni. Ha nagyon furcsán néznének rá, akkor csak int, és köhögést mímel, nem akarja megzavarni a többieket a félrehallásával.
Mikor azonban Csillagléptűről esik szó, Pettánk is hegyezi a füleit, már csak faji adottságaiból adódóan is... Ekkor már bólogat is, majd Tygar választ hallva vízszintes bólogatást folytat. Ergo rázza a fejé. Aztán hajaj, meg is szólal.*
- Nemzavar, nemzavar.. De ha megpróbál lelöknivagyfeldobni, fénytgyújtaniafejemben vagyfejemen, akkor haragosleszekrá éstöbbet nemmondokelnekisemmit, amit halloklátokkikerültem... - *utal itt korábbi csalódására a gyógyítójukkal kapcsolatban, no meg arra, hogy a kikerült csapdát igencsak elfelejtené megemlíteni az estelegesen hozzájuk szegődő Csillagléptánek, ha az galád módon elődje nyomdokába lépne.
Tolm kidőlése után Petta a kocsmároshoz siet, és elkéri az esti italát, ami meleg, mézes tej lenne, ha a kocsmáros készítene neki. Ha nem, akkor melegtea, vagy pedig végső esetben szimpla víz. És felküldeti a szobájába a vacsorát, mert ő már csak ijen kis különc, ágyban akar enni. *